2017. december 24., vasárnap

Titok felel titoknak

Cheolho annyira szereti Hyukjae-t. Annyira, de annyira, és ezt karácsonykor is meg szeretné neki mutatni. Az egyetlen probléma, hogy nem többek ők, mint jó barátok. A keresetlen kis ajándék azért eljut Hyukjae-hez, de mi lesz ezután?






Mélységes csend. Cheolho úgy oson a tél leheletétől borzongó üres lépcsőházban, akárcsak egy szellem volna, keresetlen, hívatlan szellem. Óvatosan lépked felfelé a hideg szürke betonfokokon, és az elméjére fullasztón, izzasztón nehezedik az izgalom. Szíve a torkában dobog, pedig tudja, hogy hajnali négy körül valószínű, hogy senki sem fog mászkálni még egy panelházban sem.
            De az ember különös dolgoktól fél, mikor hasonlóképpen különös dolgokra vetemedik. Például hogy ajándékot hozzon Hyukjae-nek karácsonykor. Lopva, titokban. Hiszen ők csak barátok. Hyukjae hatalmas, gyermeki fekete szemeiben mindig csak langymeleg, szeretetteljesen civódó baráti fény villog, ha Cheolhóra néz.
            Semmi több. Semmi több. De ez is oly jó. Annyira jó.
            És Cheolho úgy érzi, valamivel muszáj megköszönnie Hyukjae-nek, hogy van neki. A kedves flegmaságát. Hogy mindig azért is a nemdohányzó helyeken szívja a büdös cigarettáját, aztán még ő káromkodik, és neki duzzog, ha elzavarják. Az intelligens kérkedését; hogy olyan lassan, olyan megfontoltan beszél. Hogy úgy tud mellette ülni órákon át, hogy minden húsz percben mormog két szót azon a különös, levegős hangján. Hogy úgy szereti és törődik vele, hogy soha nem mondta ki, hogy egyáltalán kedvelné.
            Cheolho nővére mindig mindenkinek tisztálkodószereket ad, és ő teljesen megérti, miért. Annak mindenki örül, mindenki fel tudja használni, szóval Cheolho is ezt tett a kezében tartott csomagba, melynek élénkpiros papírján zöld magyallevelek virítanak, és amit aranyszalaggal kötött át. Hyukjae megmoshatja azt a gyönyörű, vállig érő kékre festett haját a benne lévő samponnal. Megdörgölheti a hófehér, kerek arcát a szappannal, s fürdés után használhatja a dezodort. Olyan jó lenne érezni fürdés után a belőle áradó tiszta illatot... Megérinteni a puha, nedves, hamvas bőrét...
            Milyen bűnös, furcsa gondolatok ezek egy férfitől egy másik férfival kapcsolatban... Cheolho szinte rosszul érzi magát tőlük. De csak szinte. Mert olyan jólesik epekedni, vágyakozni... Mégis kinek lenne joga elítélni őt azért, mert szeretni akar valakit?
            Még pár lépés, és ott van... Öblös léptei konganak, visszhangzanak a kietlen, halványzöldre festett falakon, orra már teljesen tele a panellépcsőházak számára szokatlan, jellegzetesen művies szagával.
            Már csak három lépést kell megtennie, mikor pár emelettel a feje fölött döngő ajtócsapódás szakítja ketté a jeges hajnali csendet. Cheolho szinte megugrik ijedtében; pánikszerűen akasztja a kis csomagot Hyukjae ajtajának hideg fémkilincsére, szinte úgy dobja rá, aztán fejvesztve, dübögve kimenekül a lépcsőházból, akár egy betörő, akit tetten értek.

*

            Legközelebb Hyukjae látogatja meg Cheolhót. Hyukjae, a barátja, akinek a bőre, mint a hó, s a temperamentuma, akár a szén. A két ünnep között hívja fel Cheolhót, mikor már feloszlott az ember elméjében terjengő narancs- és csokoládéillatú, piros-arany-zöld köd, és helyette alászállt a hétköznapok szelíd drapp felhője, hogy kölcsönkérje a fúrógépét, mondván, hogy a családja tettlegességig menően összekapott szent karácsony örömére.
            Mikor Cheolho kinyitja az ajtót, egy pillanatra értetlenül mered az ismeretlen jövevényre. Kell egy pár másodperc, mire felfogja, hogy aki a hólétől koszos lábtörlőn áll, az Hyukjae, csak éppenséggel nincs haja. Bután még jobban eltátja szokatlanul ívelt, nagy száját, amit egyébként se csuk be szinte soha, s a gyomrát szomorú görcs szorítja össze, ahogy az elveszett gyönyörű fürtökre gondol, de gyorsan észbe kap.
           - Milyen kuglifejed lett - jelenti ki nemtörődöm hangnemű élcelődéssel, ahogy gúnyosan Hyukjae-re vigyorog, de belül pityereg.
            - Jaj, ne is mondd - lép be mellette Hyukjae a fehérre festett faajtón -, le kellett nyírnom - néz körbe Cheolho az ünnepek viszonylatában igencsak rendezetlen lakásában, és részvéttel elfintorodik, ahogy meglátja a tűit félig-meddig elhullajtott, dúsan feldíszített, csillogó-villogó fenyőfát.
            - Miért? - ámuldozik Cheolho lágy ívű fekete szemöldökét teljes értetlenséggel összevonva, ahogy szerteszét dobált, színes ajándékos és karácsonyfadíszes dobozokon lépked át, hogy az egyik világosbarna beépített szekrényéhez lépjen.
            - Meséltem már neked a névtelen hódolómról, igaz? - morzsolgatja lassan Hyukjae a "névtelen hódoló" szavakat maró gúnnyal jól megnyomva, szemforgatva, ahogy két vékony, fehér karját keresztbe fonja, megáll a szoba közepén egy biztonságosan tiszta ponton, majd egyik lábáról a másikra nehezedik. - Aki a kilincsemre akasztott egy csomagot...
            Cheolho mélyen belebújik a csípős faszagú szekrénybe, miközben csontos arcát sebesen elönti a vér, és bólint. Fogalma sincs, hogy Hyukjae látta-e a mozdulatot, de nem érdekli. Ő meg nem fordul. Nincs az az isten.
            - Na, hát sokat gondolkoztam, hogy használjam-e a cuccokat, amiket kaptam tőle, de jól megvizsgáltam őket, és úgy tűnt, hogy soha nem voltak felbontva, szóval gondoltam, üsse kő, nincs ezekkel semmi baj... De azért a szaloncukrot átdobtam a Jungék erkélyére, remélem, hasmenésük volt tőle egy hétig. Na szóval... megmostam a hajam a samponnal, erre következő nap arra ébredek, hogy a fél hajam ott van a párnámon kihullva. Hát mondom na baszd meg, az a rohadék még ki akar engem nyírni, hogy szakadna rá a plafon, ahol most épp van...
            Cheolho döbbenten bújik ki a szekrényből, s ahogy hátrafordul, hogy visszanézzen Hyukjae-re, hosszú, egyébként is halovány lóarcából még a vér is kifut. Egy szót sem bír kinyögni, de a bűntudat és a megrökönyödés kettőse dermedten árad szét a tagjaiban.
            És Hyukjae kerek fekete szeme indulatosan, dühösen csillog. Nem miatta, de mégis, mégis őmiatta.

*

            Hyukjae fürdéshez készül. Gyorsan lekapkodja ruháit, a szennyeskosárba hajigálja őket, majd elővesz a szekrényből egy piros csomagolópapírral bevont dobozt, melyen zöld magyallevelek díszlenek. Kiemel belőle egy felbontatlan, mentolillatú sampont, és pár pillanatig elmerengve nézi. Hitetlenkedve. Értetlenül. Szomorúsággal. Aztán fájdalmasan elmosolyodik, és lágyan megrázza a fejét.
            Bocsáss meg, Cheolho hyung. Muszáj volt - szabadkozik magában egy mély sóhaj kíséretében, és azzal túlságosan is hosszú körmeivel a nehéz samponos flakont bontogatva elsétál a fürdőszoba irányába.

1 megjegyzés: