2017. március 17., péntek

Szimfónia négy tételben [2/5]

Lassan beköszöntött a tavasz, s a mesélő és ismerőse újra találkoznak, még ha futólag is.



1. fejezet





Hónapok teltek el. A télleány még utoljára kiszórta paplanjából az összes jeges libatollat, s fagyos kezének simogatásával megdideregtette a világot, saját pusztítva éltető hatalmában gyönyörködve. Aztán felszedelődzködött. Csak a leglényegesebb dolgait teszegette bele a bőröndjébe, még puha, hideg kucsmája sem kellett neki, és úgy elillant, akár egy garázda fosztogató. Itt hagyta maga után a fák ködben párolgó, édesdeden alvó csontvázait, s a betoppanó tavaszgyermek heteken át vacogva igyekezett begyújtani a világ ürességtől kongó, elhagyatott palotájában.
            S a fák, a magocskák egyszeriben megérezték, hogy valaki alattomban lehúzta róluk odaadón ápoló hótakarójukat. Fázni kezdtek csupaszon vagy ott lenn a földben, s buzgón igyekeztek kibujtatni rügyecskéiket, száracskáikat, hogy megmelengessék magukat a tavaszi nap első langyos sugaraiban.
            Én is ugyanúgy élveztem a tavasz érkezését, akárcsak a növények és persze a madarak, akik lassan-lassan kezdtek hazaszállingózni téli üdülésükből. A tél borzongató uralma után üdítő volt az apránként melegedő friss levegővel teleszívni zsibbadozó tüdőmet, és a bágyadt napsugarakban gyík módjára sütkérezni.
            Épp a lilán bimbózó jácinttöveket vizsgálgattam nehéz elmével és kimerültségtől égő szemekkel, miután egész éjszaka a szakdolgozatommal kínlódtam, s megállapítottam magamban, hogy már csak pár nap, és illatárban fog úszni a házunk előtti kiskert, mikor a kora délelőtti csend békéjében egy sebesen közeledő bicikli fémes hangjára lettem figyelmes. Felpillantottam, és már messziről azonnal láttam, hogy ő az, akit pár hónapja meghívtam egy sörre, tekintve hogy ugyanazt a csúnya, sárga-lila susogós dzsekit viselte, és a haja is már hónapok óta ugyanolyan hosszú volt, csak most egy rongyos fekete horgászkalapot húzott a fejébe.
            Integettem neki, de úgy tűnt, hogy nem vett észre, szóval inkább nem erőlködtem tovább, csak sután állva bámultam, ahogy egyre közeledik és közeledik. Azt hittem, úgy fog elsuhanni mellettem, hogy figyelemre se méltat, mert nagyon erős koncentrációt láttam az arcán; biztosra vettem, hogy vagy mélyen el van merülve a gondolataiban, vagy egyszerűen csak úgy tesz, mintha nem látna. De aztán ahogy a közelembe ért, olyan hirtelen kapta fel a fejét, mintha csak lesből ráordítottam volna, s meglepettre vált, de mégis jókedvet sugárzó arccal élesen, csikorogva lefékezett tőlem nem messze, magával rántva pár, a járdaszegélyből kinövő bozontos gazt.
            - Bocsánat, alig vettelek észre - nevetett szórakozottan, ahogy lekászálódott a kerékpárról, s felém nyújtotta száraz, hideg kezét, de egy pillanat múlva máris nem engem nézett, hanem a virágágyás felé bámészkodott. - Heló, már rég beszéltünk - mondta derűsen félig nekem, de inkább egy tő zöldellő tulipánnak.
            Ez valóban így volt, tényleg rég beszéltünk. Több alkalommal is láttam már az italozgatásunk óta, de vagy én siettem, vagy ő volt elfoglalt, szóval pár elcsépelt, udvariaskodó szónál többet nem tudtunk váltani egymással azóta.
            - Heló - ráztam meg méretes, kérges barna kezét. - Új bicikli? - pislantottam mosolyogva a napfényben bársonyos vadonatújsággal csillogó, fényespiros kétkerekűre.
            Ismerősöm hirtelen felém kapta sietségtől kipirult fejét, és pár másodpercre értetlenül meredt rám, de aztán elkerekedtek a szemei, és felismeréstől eltátott szájjal bólogatott párat.
            - Ó, ja, igen - nevetett zavartan, aztán hátrapillantott a válla fölött arrafelé, ahonnan jött. - Most szereztem - fordult vissza felém heherészve és szaporán pislogva. - Jól fog még jönni.
            - Hát az biztos - kuncogtam nyilvánvaló kijelentésén.
            Egy pár pillanatra aztán csak esetlenül álltunk ott a tavaszi napfény lágy, fátyolos szórásában, s szórakozottan figyeltem, ahogy viseltes sapkája alól kilógó kócos fekete tincseivel mint játszogatnak a szellő hűs hullámai.
            Ő sem tudott nagyon mit mondani. Csak szenvtelen, elgondolkozó arccal meredt valamire a térdem környékén, és az ajkai minduntalan megfeszültek, megmoccantak, mintha a szavak kitörni igyekeztek volna erőszakos börtönükből, hogy a levegőre jutva azon nyomban semmivé foszlassa őket a bizonytalanság.
            Mély volt a csend. Csak a szél táncoltatta az öltözködőfélben lévő ágakat, s lágy söprésükben pár énekesmadárka csivitelt ártatlan, őszinte vígsággal. A szomszéd utcában olykor lustán végigmorzsolta a betont egy-egy elhaladó autó.
            Nem ismertük egymást elvégre. Azt sem tudtam, akarjuk-e egyáltalán jobban ismerni egymást. Hogy én akarom-e. Hogy ő akarja-e.
            Hirtelen felkapta a fejét.
            - Sietek amúgy - vetett újra egy gyors pillantást a háta mögé -, csak láttam, hogy mintha most nem lenne semmi dolgod, és gondoltam, megkérdezem, hogy mi van veled - nézett rám komoly, higgadt várakozással, s a szemöldökei kíváncsian feljebb ugrottak. Mások ilyenkor mosolyogni szoktak, illedelmeskedni. Ő nem mosolygott, csak érdeklődőn rám függesztette ívesen felfutó, fekete mandulaszemeit, és közben hanyagul ránehezedett a bicikli makulátlan, újszagú kormányára.
            Bágyadtan elmosolyodtam. Őszintén szólva valahogy meghatott a törődése. Valamiért a hangja puha csörgedezéséből, a tekintete tisztaságából azt éreztem, hogy őszintén érdeklődik, még ha elmém mélyében azt is susogta egy bizalmatlan hang, hogy igazából csak udvariaskodik, mert úgy érzi, hogy tartozik nekem, miután a múltkor meghívtam italozni.
            - Jól vagyok. Egész jól - formáltam kényelmes lassússággal a szavakat, ahogy megdörgöltem kimerültségtől súlyos, bizsergő szemhéjaimat. - Be akar temetni a munka, de amúgy megvagyok. Kicsit sétálgatni jöttem ki ide, hogy kitisztuljon a fejem.
            Elmélázva, megértően bólogatott pár komótosat, de közben olyan furcsán összehúzott szemekkel méregette az arcomat.
            - Biztosan jót fog tenni most ez a kis reggeli levegő - biztosított komolyan. - De vigyázz magadra - nézett erős figyelemmel a szemembe egy szekundumnyi időre, s szinte már-már korholást véltem felfedezni a hangjában, de aztán hirtelen zavarral elkapta a tekintetét, s a szomszéd ház csipkefüggönyös ablakát kezdte vizsgálgatni tettetett érdeklődéssel. Olyan érzésem volt, mintha saját szavaitól rettent volna meg, hogy nem jól fogadom a bizalmaskodást, bármilyen ártatlan is.
            Elvigyorodtam. Komolyan kezdett szórakoztatni a félszegsége, valahogy szerethetőnek találtam, hogy ilyen suta.
            - Vigyázok, ne aggódj.
            Komótosan, fél szemmel visszasandított rám. Egy kis ideig figyelte vidám arcomat merőn, szinte gyanakodva, de aztán a tartózkodástól ernyedt barna ajkak egy pillanat alatt szikrázó mosolyba pattantak; nem is láttam a szeme bogarát, annyira bazsalygott.
            Vajon az anyjára is szokott így mosolyogni? Lehet, hogy annak az asszonynak, aki már több, mint hat éve ágyhoz kötött, ez a mosoly a nap, a hold és a csillagok.
            Van, akinek ez a mosoly a világ...
            - Akkor jó - szólt halkan, s fürkésző derűvel figyelte a szemeimet. Ahogy teltek a másodpercek, lassan-lassan megszelídült az a féktelen gyémántmosoly, betörte az idő, szerényebbé, józanabbá húzta össze, csak nyílt tölgyszemei csillogtak kedélyesen.
            És már megint beállt a csend. Ismételten. Csak egy nehéz, rozsdás vaskapu dörrent meg, ahogy az egyik szomszéd néni kicsámpázott az egyik nem messze álló apró ház gazos udvarából. Hirtelen szörnyű unalmasnak éreztem magam, hogy ennyire nem tudtam mit mondani, de abban a pillanatban megint csak rádöbbentem, hogy mennyire nem ismerem, hogy nem beszéltünk még eleget ahhoz, hogy tényleg tudjunk is érdemlegesen társalogni, szóval nem is igazán logikus, hogy rosszul érezzem magam emiatt.
             - Szerintem én most tényleg megyek - egyenesedett ki hirtelenjében, miután valószínűleg megunta a közöttünk ásító csend tétlenségét, és gyorsan körbenézett az utcában. - Majd egyszer még elmehetnénk inni. De legközelebb én állom - vigyorgott rám teli szájjal, sziporkázón, és meg se nagyon várta, hogy mit válaszolok, már nagy frissen pattant is fel a biciklijére.
            - Jól van - böktem ki meglepetten, ahogy figyeltem, hogy túlméretezett kék mackónadrágja szárát próbálja lerángatni a pedálról és feljebb tűrni. Kicsit elsöpört most ez a gyorsan jött határozottsága és orkáni sebessége. Nem volt végül is ellenemre még egy sörözés, úgy voltam vele, hogy legalább jobban megismerem. Ismerkedni, felfedezni a világot mindig jó elvégre, csak az az egyetlen probléma állt fenn, hogy tudtam, hogy az elkövetkezendő egy-két hónapban szinte egyetlen szabad percem sem lesz. Szakdolgozat, vizsgák, záróvizsga, minden egyéb... A fölös időmet inkább a barátaim és a családom körében akartam eltölteni, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő, és ezt egyébként sem akartam az orrára kötni, hiszen biztosan ő sem várta el, hogy máris ugorjak, amikor ő csettint. Ő is elég elfoglalt embernek nézett ki elvégre.
            - Hát ezt akkor megbeszéltük - nevetett rám könnyed élénkséggel, mikor már végre nem volt útban rákeményedett sártól csatakos nadrágszára, és rátaposott a pedálra. - Na, heló, majd még beszélünk - kiáltotta szélesen integetve, aztán már robogott is el gyönyörű, vadonatúj kerékpárján.
            Pár pillanat múlva a sárga-lila dzseki eltűnt az utca végén tátongó kanyarnál roskadozó öreg ház sárguló, piszkos fala mögött.

3. fejezet

5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Előre elnézésedet kérem, de neked nehéz nem „rajongói levelet” írni, szóval hadd kezdjem egy kis fanulással rögtön.:) Annyira örülök, hogy új történet került ki a kezeid közül, mert ezzel most újra megerősítetted bennem, hogy nem véletlenül vagy a kedvenc íróim egyike. Most is, hogy ezt a két fejezetet elolvastam, az az érzés környékezett meg, hogy bűnt követek el, mikor tollat ragadok, és hogy sosem fogok így írni. Ezt most ne valami alakoskodásnak, vagy önsajnáltatásnak vedd, hanem őszintén ezt éreztem, miután végigolvastam ezt a két fejezetet. Aztán persze rendeztem a gondolataimat, és próbáltam helyre tenni magamban ezeket a dolgokat, remélem sikerült. :):)

    Elég sokat tűnődtem azon, hogy mi teszi ennyire erőssé az írásodat, és arra jutottam, hogy több pillére is van ennek, az egyik legdominánsabb, az a személyiségedből fakadó egyediség, az hogy egész részletekbe menően szemléled a világot, olyan dolgokat látsz meg, s jelenítesz meg az írásaidban, melyekre az emberek többsége fel sem figyel, én legalábbis biztos nem. A másik domináns jellemző pedig a téged átitató vidéki báj, ezt a szó legjobb és legtisztább értelmében értsd. Tudom, ezt már sokszor említettem neked, főleg az Uránusz kapcsán, de engem mindig elvarázsol ez a miliő. A kifejező természet-közeli hasonlatok, a szereplők megválasztása, és a hanghatások, melyek mind-mind nem egy nyüzsgő város zajai, hanem egy békés falusi közeg aláfestő zenéi: a szél susogástól, a madárcsicsergésen át, a kocsmapulthoz koppanó korsóig és kerékpár csikorgásáig.

    A történet főhősét név szerint még nem ismertük meg, ám ettől az egy részlettől eltekintve szinte mindent megtudtunk róla. Utolérhetetlenek a karakterleírásaid, s ez most is így volt, rengeteg finoman elhintett részletet ismerhettünk meg a „szegény fiúról”, ami kicsit furcsa volt, hogy a mesélő személye eddig ismeretlen maradt, azt leszámítva, hogy egy egyetemista fiúról van szó, mást nem is nagyon tudtunk meg róla. De feltételezem, ez csak késik, de nem múlik kategória. :) Talán ezért is nem szerencsés menet közben véleményt formálni, de nem tudom kivárni, míg az összes fejezet kikerül. :)
    A középpontba állított szereplő itt egyértelműen a szegény fiú, aki szinte olyan, mintha Móra egyik regényéből lépett volna ki. A klasszikusokhoz hasonlóan itt is kicsit szembe lett állítva a szegény és tehetős, s itt is a szegény emberek nyíltsága és tisztasága volt a legmarkánsabb üzenet számomra. A szegény fiú jellemét nemcsak a mesélő szemszögén keresztül láthattuk, hanem a szóhasználata, fogalmazásmódja, viselkedése is mind-mind alátámasztják a róla kialakított képet.

    VálaszTörlés
  2. Stílusodra még mindig jellemző a részlet-gazdag, kifinomult választékosság, a hasonlatok és metaforák használata, melyek ebben a két fejezetben főként az évszakok képeinek megelevenítésénél játszottak nagy szerepet. Azokat a részeket kb ötször olvastam el.:) Gyönyörűek lettek! <3 És mindezek mellett külön élményt ad minden alkalommal olyan, ritkán használt kifejezéseket olvasni, mint: nincstelen munkás, makulátlan fehérség, szeme lángvetésén, elővilágló félhold, pusztítva éltető, nyílt tölgyszemei.

    Jellemző az írásaidra, hogy annyira választékos, hogy szóismétlés szinte kizárólagosan csak a karakterek „szájából” hangozhat el, illetve nyomatékosítási célzattal. Ez alól egyetlen kivételt találtam ebben a részletben: "Egy másodpercre fájdalmas félmosollyal pillantott rám a szeme sarkából, aztán zavartan, gyors ütemben bólogatott pár aprót a poharának. Hallgatott pár pillanatig.” Illetve, hogy azt a bizonyos szőrszálat hasogassam ebben a mondatban a de és mégis kötőszavak egyidejű alkalmazása nekem kicsit soknak tűnt. De ez már talán csak ízlés dolga. :) „De aztán ahogy a közelembe ért, olyan hirtelen kapta fel a fejét, mintha csak lesből ráordítottam volna, s meglepettre vált, de mégis jókedvet sugárzó arccal élesen, csikorogva lefékezett tőlem nem messze, magával rántva pár, a járdaszegélyből kinövő bozontos gazt.”
    Nyelvtanilag tőled várhatóan hibátlan volt, legalábbis az én kevésbé hozzáértő szememben biztosan, itt csak egy dolgot említenék, pontosabban inkább kérdezném, hogy jól tudom-e és, ha nem, akkor mi az ide vonatkozó szabály. (helpmee :) ) „Lehet, hogy annak az asszonynak, aki már több, mint hat éve ágyhoz kötött, ez a mosoly a nap, a hold és a csillagok.” Úgy tudtam, a mint elé ilyen esetben nem kell vessző. Ezt ne kötekedésnek vedd, csak tudod milyen béna vagyok ilyen téren, és könnyen összezavarodom.:)
    Formailag csak a szokásos „Tedd sorkizártra, te nőőő!” megjegyzést tehetem. :)

    Végül azon kezdtem el gondolkodni, hogy honnan a címválasztás, és próbáltam a történet ilyesfajta zeneiségére koncentrálni. Végül az a benyomásom támadt, hogy a szegény fiú karaktere szépen összecseng az évszakokkal. Eleinte zordnak tűnik, mint a tél, majd megmutatja a rejtett értékeit, aztán a tavasszal játszódó fejezetben már sokkal energikusabb, bohókásabb, és egy jövőbeli találkozás reményével, egy majdani közös sörözéssel zárul a fejezet, ez a reményteliség is számomra beleillik a tavasz hangulatába. Lehet ezt a részt már csak belemagyarázom, nekem mégis összecsengtek ezek a viselkedésformák a fejezetekben szereplő évszakokkal.:)
    NAGYON várom a folytatást, és köszönöm szépen, hogy olvashattam, egy élmény volt! :)<3

    Xiumaru^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!!! :)
      Hú, hát a szemem is elkerekedett, mikor láttam ezt a hosszú-hosszú kritikát, hát még amikor elolvastam... :D Nem találtam a szavakat, komolyan mondom. Vicces, hogy te ezt írod, hogy engem olvasva "kevésnek érzed magad" úgymond, mert én is pont ezt éreztem a kommentedet olvasva, hogy én nem érdemlem meg, hogy ilyen szép véleményt kapjak. XDDD Csicska vagy amúgy, hogy ilyeneket gondolsz, ne jussanak ilyenek eszedbe, mikor olyan jól írsz. :)
      Amúgy igen, ez nagyon így van, tényleg részletekbe menően nézem a világot, és hogy őszinte legyek, néha fárasztó is ez, hogy folyton kapcsolgatnom kell az agyamban, hogy a teljes vagy az átfogó képet akarom-e látni. És gyakrabban látom részletekben a dolgokat, mint teljesben. És a másik is igaz, tényleg nagyon falusi vagyok. XDDD Ez a közeg az enyém.
      Őszinte leszek, az teljesen direkt van, hogy a mesélőről alig derül ki valami, és az is, hogy senkinek nem tudni a nevét!! :'DD A mesélővel úgy voltam végig, hogy ő nem lényeg. Ő csak elmeséli a dolgokat, ahogy ő látta. Ez nem az ő története, ő másét meséli el az ő szemszögéből. A főhős nevét is szintúgy direkt hallgattam el.
      Amúgy igen, valóban nagyon sok leírás van itt az évszakokról, mert azok itt nagy szerepet játszanak! :)
      Ezt a szóismétléses dolgot háromszor olvastam el, mire rájöttem, hogy mit ismételtem meg!! XDDD Nem egészen voltam akkor épp formában, azt hiszem XDD Amúgy ja, az a mondat elég hosszú, és sok benne a kötőszó. A több minttel bevallom, én is bajban vagyok, szerintem így kéne írni, de lehet, hogy nem? XDDD Azt tudom, hogy a nap mint napnál nem kell vessző, de hogy itt se kell-e... :D A sorkizártságról meg annyit, hogy először beraktam sorkizártra, de már megint teljesen szétbarmolódtak úgy a behúzások, szóval mondtam magamnak, hogy fuck this shit, és meghagytam simán balra zártan. :'DDDD
      Igen, ez is benne van a címválasztásban!! :D És amúgy tényleg összecseng az évszakokkal a főhős karaktere, de nem kizárólag emiatt lett ez a címe amúgy! Majd a végén kiderül. :)
      Én köszönöm szépen, hogy elolvastad, és hogy ilyen hosszú, részletekbe menő kommentet hagytál nekem!! :) Még mindig el vagyok ámulva, hogy ennyire tetszett. :) Pár nap múlva rakom ki a harmadik fejezetet, előreláthatólag pénteken, de attól tartok, hogy az már nem fog annyira tetszeni, fura lett a nyári rész igazság szerint. XDDD

      Törlés
  3. Szia!
    Szerintem pozitívum, hogy még mindig nincsenek benne helyesírási hibák, és nagyon szép leírásokat tudsz alkotni ami azt illeti. Néha nekem már túl költői volt, de ezt már előzőleg leírtam.
    (mellesleg szívesen olvasnék valamit tőled amit kicsit lazább stílusban írsz)
    Örülök, hogy emberünk tudott szerezni magának egy biciglit, remélem , hogy jobb anyagi helyzetbe kerül majd a történet folyamán * - *
    Őszinte leszek, nem tudom mit fogsz kihozni ebből az egészből, ez megint csak egy pozitívum, hiszen ez mutatja a történet egyediségét.
    Egy dolog szúrta a szemem, lehet hogy direkt van, de azért leírom : "Hogy én akarom-e. Hogy ő akarja-e." szerintem jobb lenne egy mondatba írni egy "vagy" szócskával összekapcsolva.
    A karakterek számomra nagyon édesek, szerethetőek, sokszor el is mosolyodtam a párbeszéd közben :) .

    Megyek is olvasni a következő fejezetet * 0 *

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A titkom az, hogy jó helyesíró vagyok. XDDD De tényleg. A későbbiekben sem lesznek helyesírási hibák.
      Sok történetem van amúgy, ami nem ennyire költői. A drámai, komoly történeteket szeretem "szépen" megírni, a humoros sztorijaim viszont egytől egyig lazábban megfogalmazottak. :) Ha van kedved, olvass bele a Sirám a pocsolyából című ficembe, ott nem így fogalmazok.
      Örülök, hogy eszerint együtt tudsz érezni a karakterekkel, és örülsz, ha valami jó történik velük. :) Nagy karakterformálás-mániákus vagyok, szóval jó érzés ezt nekem olvasni. :) Annak is örülök, hogy nem tudod, mi fog belőle kisülni, haha. :)
      Azt a részt abszolút direkt írtam úgy, igen. :) Úgy érzem, hogy így különírva jobban kifejezi a gondolataimat.

      Nárcisz

      Törlés