2015. április 22., szerda

Kristálytiszta, 6. fejezet


1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet


Jimin és Taehyung hajba kapnak. Seokjin szentimentalizál, mert hisztis picsa.




 - Jungkoooook... Jungkookiiiie! – búgta szeretetteljesen vigyorogva Jimin, ahogy leguggolt a kanapé mellé, és a maknae széles vállára tette a kezét.
Jungkook a hasán fekve, édesdeden aludt, fejét a támla felé fordítva, és mintha meg sem hallotta volna, hogy szóltak hozzá. Milyen békésen szuszog, tűnődött el Jimin.
- Jungkook... kelj fel – suttogta megint, és óvatosan megpaskolgatta barátja hátát.
Semmi válasz. Jimin várt egy kicsit. Elnézegette a fiatalabbik kócos, éjfekete haját, meghúzkodott pár tincset, két ujját lassan végigsétáltatta a másik lágy nyakán, és hallgatta, ahogy az óra aprócska mutatója halkan visszhangozva betölti a kongó csendet az élet ritmusával.
- Jungkook – emelte fel aztán a hangját, és megrázta kissé a fiatalabb fiú vállát.
- Mi van? – lökte oda nyűgösen Jungkook, és meg se moccant.
- Jungkook, fel kell kelni. Tudod, hogy ma forgatjuk a Boy In Luv klipjét – nógatta Jimin fásultan a maknae-t. Jungkookot mindig olyan istentelen nehéz kirázni az ágyból...
- Ühüm – helyeselt Jungkook.
- Nem ühüm, hanem kelj fel most rögtön – csattant fel Jimin hitetlenkedve, és ingerülten összeszorította a száját.
- Oké – motyogta a fiatalabbik alig hallhatóan, és Jimin megrökönyödve hallotta, hogy szinte azon nyomban egyenletessé is vált a légzése.
- Na jól van, Jungkook, te akartad!
Jimin pajkosan vigyorogva beharapta az alsó ajkát, és kissé arrébb húzta a fenekét a puha padlószőnyegen. Pár pillanatig csak csendben ült, hátha Jungkook hajlandó lesz szörnyűséges kínzóeszközök bevetése nélkül is felkelni, de aztán kénytelen volt rájönni, hogy bizony várhatna arra napestig. Előredőlt hát és könyörtelen hévvel Jungkook lábfejére vetette magát.
A maknae majdhogynem orrba rúgta magát, ahogy hirtelen összerándult és felkapta a térdét a mellkasáig.
- Hyuuung, ne csikiiizz, kérlek, neeeee – nyüszített Jungkook, akár egy kifulladt kutya, és hahotázva próbálta elcsapkodni Jimin kezét a lábától, de nem ment az olyan könnyen.
- Most már késő, Jungkookie, most már késő – nevetett Jimin barátja szenvedésén, és még nagyobb igyekezettel folytatta a kínzást.
- Neeeeeeee – Jungkook már szinte kismalac módjára sivalkodott, és úgy dobálta magát, mint a partra vetett hal. Jimin lassan már sajnálni kezdte a szegény maknae-t. Úgy érezte, elérkezett a kegyelemdöfés ideje.
Felpattant, megragadta Jungkook két bokáját és megfellebbezhetetlen erővel húzni kezdte lefelé. Meglepte, hogy barátja most valamiért nehezebbnek tűnt, mint eddig. Hiába, minden gyerek felnő egyszer, és ez alól Jungkook sem kivétel...
- Ne húzz LEEEE – visított fel a fiatalabbik élesen, de már késő volt. Eszeveszetten próbált megkapaszkodni a kanapé támlája és ülése közötti résben, de hiába. Egy erős rántás Jimin részéről, majd még egy, és a maknae súlyosan döngve a padlón végezte.
Jimin összegörnyedve, térdét csapkodva nevetett, és reflexből hátrébbszökkent, még mielőtt Jungkooknak kedve támadt volna ellentámadásba lendülni, de úgy tűnt, hogy hiába tartott ilyesmitől, mert barátja úgy kiterült a földön, mint egy szeletke friss hal a szusirizsen.
- Ahhh, hyuuuung... – nyűglődött Jungkook lustán. Arccal lefelé feküdt, így a hangját elnyelte a szőnyeg bolyhos száldzsungele.
Jimin óvatosan közelebb merészkedett, és a lábfejével lazán oldalba bökte a maknae-t.
- Na, tessék felkelni végre, lustaság, vagy nem kapsz szalonnát.
Jungkook azon nyomban felkapta a fejét.
- Szalonnát?! – egy pillanatig álmosságtól buta tekintettel meredt Jiminre, aztán hirtelen felszegte az állát és kutyamód beleszaglászott a hűs levegőbe. Ahogy elért az orra receptoraiig a szalonna erőteljes illata, szélesre tátotta a száját az örömtől. – Úristen, de jó illata van – lelkendezett.
- Hát hiába van olyan jó illata... Nem bírsz felkelni, szóval a te részedet is nekem kell megennem – csóválta a fejét Jimin tettetett búval.
Csak ennyi kellett Jungkooknak, hogy minden álmosságát feledve felpattanjon, és elszökelljen a fürdőszoba felé.
Jimin horkantva felkuncogott, és a fenekét vakargatva barátja után baktatott. Lazán nekidőlt a fürdő ajtófélfájának, és szórakozottan figyelte, ahogy Jungkook a rövidnadrágjába akasztott ujjakkal ácsorog a vécé előtt. A maknae várt egy kicsit. Vetett egy bizonytalan pillantást Jiminre, aztán a vécékagylóra, aztán megint Jiminre, és közben a lábujjaival babrált a vécé elé fektetett zöld szőnyeggel.
- Hyung, én pisilni szeretnék ám – szólalt fel aztán tétován.
Jimin erre felébredt a bűvöletéből, és megrázta magát, mint a kacsa, mikor kitotyog a tóból.
- Ja... öhh... bocsi – rázta meg a fejét. Zavartan kihátrált a helyiségből és halkan behúzta az ajtót. Ahogy megfordult és tenyerét a homlokára tapasztva a konyha felé indult, tompán hallotta Jungkook kuncogását a csukott ajtó mögül.
Felsóhajtott, és két kezével erőteljesen megdörgölte az arcát, mintha így akart volna formát adni neki. Miért vagyok én folyton ilyen béna? Gyakorta megesett, hogy azon találta magát, hogy még akkor is a maknae nyakán csüng, amikor semmi keresnivalója sincs a közelében, például amikor aludni akar vagy vécére menni. Most is miért követtem a fürdőbe? Pisilni akarna meg fogat mosni, nem az én képemet bámulni... Zavarában elvigyorodott, de hamar el is borzadt, ahogy maga elé idézte, milyen idiótán festhetett barátja szemében, ahogy a fürdőszoba ajtajában ácsingózik, mint akinek nincs jobb dolga, csak hogy azt lesse, hogy Jungkook hogy vakarja hófehér fogait a fogkeféjével és aztán hogy öblíti ki a száját.
Szégyellte magát. Minden alkalommal ugyanúgy gyomorszájon rúgta, mikor már megint ott toporgott Jungkook mellett valamiért, és látta barátja tekintetében az értetlenséget vagy az enyhe ingerültséget. Jungkook furcsamód sosem szólt rá, hogy szálljon le róla végre, de attól függetlenül Jimin nem tudta nem úgy érezni, hogy a maknae nem kedveli annyira, mint amennyire ő a szívébe zárta.
Hirtelen hisztérikus ordítás vágott bele a csendes hajnali békébe a konyha irányából. Jimin riadtan kapta fel a fejét, és pár másodpercre szinte jéggé dermedt a váratlan döbbenettől. Egy pillanat alatt ezer meg ezer lehetőség zakatolt át az agyában, mint egy füstölő mozdony. Hoseok leforrázta magát. Hoseok megcsúszott valahogy és beverte a fejét. Hoseok! Amennyire megfagyasztotta az előbb az ijedtség, most ugyanolyan hirtelenséggel, maguktól indultak meg a lábai. Inkább nem is merte elképzelni, mi várja a konyhában, csak reménykedett a legjobbakban.
Pár pillanat alatt az ajtóban termett és lüktető várakozással az elméjében nézett körül a helyiségben. Hoseok az egyik széken roskadozott, és a kezét a szívére tapasztva levegőért kapkodott, Taehyung pedig megszeppenve ácsorgott mellette és gépiesen lapogatta a vállát. Jimin gyomra belesajdult a megkönnyebbülésbe. Lerogytak a vállai, ahogy megfeszült izmai egy csapásra ellazultak, de a szemei majd’ kipattantak a helyükről a megrökönyödéstől. Képtelen volt hova tenni Taehyungot, zavarában önkéntelenül is elpislantott az ablak felé. Megvakarta a fejét. Nem emlékezett rá, hogy fiatalabbik barátja elment volna mellette, mikor még Jungkookkal volt elfoglalva, de akkor mikor jött ki a konyhába?
- Mi történt? – lépett be a helyiségbe a szeme sarkából még mindig gyanakodva méregetve az ablakot. Odament Hoseokhoz, a vállára tette a kezét és a hüvelykujjával nyugtatóan megsimogatta párszor, ahogy értetlenül összehúzott szemöldökkel Hoseok és Taehyung között kapkodta a fejét.
- A mosogató alatti szekrényből mászott ki – Hoseok erőtlenül ellegyintett a mosogató irányába, de aztán hirtelen dühösen felpillantott Taehyungra, aki még mindig bűnbánó kiskutyaszemekkel hajolt felé, de most úgy hátrahőkölt a felsőteste, mintha puskagolyót akart volna  elkerülni. Hoseok feldúltan lerázta a fiatalabbik kezét a válláról. – Mi a faszt kerestél te ott, he?! – förmedt rá aztán hirtelen ingerültségtől eltorzult arccal. Jimin elképzelte, amint Hoseok szeméből vakító villámok törnek elő és agyoncsapják Taehyungot. Valahogy nem csodálkozott volna, ha ez tényleg megtörténik.
Taehyung becsípte a száját, és valamiféle furcsa, halk, nyüszítő hangot adott ki, mielőtt megszólalt volna.
- Szeretek ott aludni – vallotta be, és egy pillanatra megbánóan lehorgasztotta a fejét, de aztán büszkén húzta ki magát, mint aki vállalni akarja a tettei következményét. – De nem akartalak megijeszteni, hidd el.
Hoseok értetlenül eltátotta a száját és összebámult Jiminnel. Jimin undorodva felhúzta az ajkait, aztán izomból tarkón csapta Taehyungot. A fiatalabbik nagyot jajdulva kapott a nyakához.
- Most már odafigyelhetnél magadra, viselkedj végre normális emberként, az istenit! – torkolta le Jimin ingerülten Taehyungot. Nem volt különösebb baja a kölyökkel, de már kezdett a különcködése az idegeire menni. – Tegnap Yoongit zaklattad a fürdőben, most meg Hoseok hyungot riogatod a mosogatószekrényből, le lehet állni végre!
Taehyung értelmes szemeiben daccal és sértettséggel vegyes ijedség pislákolt. Nem védekezett, csak meredten, mozdulatlanul bámult Jiminre, mint aki nem tudja eldönteni, visszaszóljon-e vagy inkább hallgasson. Jimint csak még inkább felhúzta ez az átható, szinte már szemtelen tekintet. Erősen viszketett a tenyere, hogy lekeverjen Taehyungnak még egyet.
- Ne bámulj rám ilyen pofátlanul! Igenis idegesítő vagy – húzta össze a szemeit haragosan, és a fejével fenyegetően bökött egyet Taehyung felé.
- Jimin... – szorította meg Hoseok gyengéd határozottsággal Jimin karját, de Jimin nem is törődött vele, csak a dongsaengjét méregette utálkozva, de Taehyungot nem ijesztette meg a tekintetében sötétlő ellenszenv.
- Én vagyok idegesítő? Nem én mászok Jungkookra állandóan, mint valami rámenős majom – morrant fel Taehyung zengő hangja megvető fortissimóval. Hoseok megrökönyödve kapta rá a fejét, a szorítása hirtelen ellazult Jimin karján. Kitapintható lett a csend a konyhában, és Jimin képtelen volt megtörni, pedig valami bénítóan megfagyasztotta belülről a gyomrát. Mentolos volt az igazság, friss és jeges. És gyűlölte, ha mások a képébe fújták, túl erős volt az ő szájukból, mikor maga is alig tudta megrágni anélkül, hogy el ne fintorodott volna. Legszívesebben már most védekezett volna, de tudta, hogy Taehyung még nem fejezte be, látta rajta, szóval csak várt, és ez a várakozás órák hosszának tűnt, pedig a fiatalabbik csak pár másodperc szünetet tartott. – Talán szerelmes vagy belé, vagy mi? – viccelődve mondta, elővillantva puhára csiszolt gyémántvigyorát, de a mosolya túl hamar elhamvadt ahhoz, hogy őszinte legyen.
Jimin eltátotta a száját. Erre a kérdésre nem számított, orvul érintette. Taehyung már nem mosolygott, csak várakozón és őrjítően magabiztosan bámult rá, de már ez is elég idegőrlő volt Jimin számára. Szerelmes? Jungkookba?! Honnan jött ez a képtelen ötlet? Valószínűnek tartotta, hogy Taehyung csak az önbecsülésébe akart beletaposni (és az erőfeszítése meg is hozta a gyümölcsét), de akkor mégis miért néz így? Ilyen lesajnálóan, ilyen szánakozón? Jimin nem tudott róla, hogy szerelmes lenne Jungkookba. Igazából biztonsággal ki merte jelenteni magának, hogy ilyenről szó sincs. Mikor olykor szeretetteljesen a karjaiba zárta Jungkookot, nem kezdett dobszólóba a szíve. A maknae mosolya olyan langyos verőfénnyel világította meg a lelkét, amilyet csak szerető barátok tudnak érezni, és soha eszébe sem jutott, hogy a kezét simogatásra is nyújthatná, vagy hogy a szájuk csókban is összeforrhatna. Próbaképpen elképzelte, ahogy megcsókolja Jungkookot és a maknae viszonozza a szeretetét, és nyomban ellenérzés fogta el. Röhögőgörcsöt kapott már a gondolattól is, nevetségesnek és természetellenesnek tűnt, hogy ők ilyen kapcsolatban állhatnának egymással. Egyáltalán nem vonzódott a fiúk iránt.
- Te hülye vagy, Kim Taehyung? – kérdezte Jimin lekezelően. Taehyung arcára tömény, bárgyú meglepetés ült ki, és Jimin felkacagott. Érezte a szájában a győzelem ízét. – De gondolom csak magadból indulsz ki. Elvégre te fiúkkal akarsz együtt zuhanyozni.
- Most már elég! – csattant fel Hoseok türelmét vesztve. Felpattant és zaklatottan taszajtott egyet a két fiatalabbik fiún. Jimin látta, hogy mély barázdákat szántott az orrára a méreg. Ajaj...  – Megőrültetek? Hogy tudtok ilyen ökörségeken veszekedni? – Hoseok csalódott tűzzel mérte őket végig, és Jimin szinte már rosszul érezte magát ettől a komor tekintettől.
- Nem én kezdtem. Jimin hisztizik megint, mint mindig – motyogta Taehyung zavartan, és közben hol pofátlanul Hoseok szemébe nézett, hol a fehér járólapokkal fedett padlón vizsgálgatott egy apró kis repedést.
Jimin gunyorosan fújtatott egyet, és már nyitotta volna a száját, de Hoseok beléfojtotta a szót.
- Nem érdekel, ki kezdte! – fakadt ki a hyungjuk, és a tekintetével szinte kést döfött Jiminbe. A két fiatalabbik fiú elhallgatott. Duzzogva leszegték a fejüket és a lábujjaikat stírölték, mintha az olyan érdekes lett volna, ahogy Hoseok folytatta. – Taehyung, annyira nem is érdekelt volna, hogy megijesztettél, mert tudom, hogy nem direkt csináltad. Kihevertem volna két perc alatt. De most az életkedvem is elment ettől az undorító veszekedéstől, de komolyan... Barmok... – Hoseok egy nemtörődöm mozdulattal arrébb lökte Taehyungot és rosszkedvűen a konyhaszekrényhez lépett. Sóhajtva kezébe vett egy tojást, a serpenyő oldalának kocogtatta, feltörte és gyorsan az edénybe öntötte. A sikamlós fehérje hamar formát talált az olajban. – Francba – szitkozódott Hoseok halkan, ahogy kiszúrt a fehérjében egy kis darab belepattant tojáshéjat, majd az ajkait elhúzva, üggyel-bajjal megpróbálta kihalászni.
Taehyung egy szót sem szólt, csak a száját rágcsálta. Hallgatott, és figyelte, ahogy Hoseok ujjai elkeseredetten kergetik a fürge kis héjdarabot a serpenyőben.
Jimin nyögve letelepedett a székre, amin az előbb még Hoseok ült, és lazán keresztbe tette az egyik lábát a másikon. És ő is csak hallgatott. Szinte körmöt tudott volna reszelni a levegőben hasító éles csenden; kimondhatatlanul idegesítette, szinte fájt tőle a füle, és csak még inkább hergelte. Akart volna mondani valamit, megnyugtatni Hoseokot, de maga sem tudta, hogyan. A zaklatott gondolatok összekeveredtek a fejében és bénítóan feszítették belülről a koponyáját. Bocsánatot kérni nem akart, mert akkor Taehyung még azt hitte volna, hogy neki is szól. Még mit nem. Jimin rövidesen kénytelen volt rádöbbenni, hogy semmi másra nem vágyik, csak hogy jól orrba vághassa Taehyungot, de tartott tőle, hogy akkor Hoseok napokig leckírozta volna utána, és arra aztán tényleg semmi szüksége nem volt. Alapjáraton jól esett neki a hyungja törődése, szinte már úgy tekintett rá, mintha a bátyja lett volna, de mikor anyáskodott felette és egy hétig minden nap megkérdezte, hogy akar-e beszélni az indulatkezelési problémáiról, az nagyon az agyára tudott menni.
- Taehyung! – siklott ki hirtelen a száján a fiatalabbik neve.
A megszólított meghökkenve felhúzott szemöldökkel, ostobán felé fordította a fejét, mintha nem számított volna arra, hogy az idősebbik még a közeljövőben hozzászólna.
- Neked Jimin hyung vagyok, és nem csak Jimin – oktatta ki Jimin hűvös szemrehányással. Ezt nem hagyhatta annyiban elvégre. Megköveteli magának a tiszteletet, pláne ha ilyen kis mitugrászokról van szó, mint Taehyung.
Hoseok csapott egyet a barna konyhapult legömbölyített élére, és jól össze is kente tojásfehérjével. Lassan megfordult, és kimeredt szemeivel szinte száz darabra aprította Jimint.
- Menj és huzigáld ki végre a többieket az ágyból – parancsolta Jiminnek ellenkezést nem tűrő hangon, és közben lezseren megtámaszkodott a pultban.
Jimin nem tudott mást tenni, csak felháborodva tátogni. Most komolyan engem zavar ki, mikor Taehyung kezdte az egészet?! Meg se moccant, csak csökönyösen megmarkolta a széke ülését.
- Én ugyan nem megyek – rázta a fejét eltökélten. – Majd megy Taehyung. – Nincs az az isten, hogy én innen felálljak.
Hirtelen Jungkook magas alakja jelent meg az ajtóban. Még mindig a pizsamáját viselte. Az arca formátlan volt az álmosságtól, a szemei dagadtak és a haja minden szála más és más irányba állt, de szikrázó mosollyal nézett körül a konyhában.
- Jó reggelt mindenkinek! Tényleg szalonna a reggeli? – kérdezte lelkesen, de hamar lelankadt a vigyora, ahogy találkozott a tekintete Hoseokéval. – Valami baj van? – tudakolta halkan, és a szemei szinte riadtan vándoroltak végig a jelenlévők arcán, mintha a bőrükbe vésve ott találhatta volna a választ. Senki sem szólalt meg. A csend ott lüktetett a levegőben és végigzongorázott Jimin idegein. Zavartan beharapta a felső ajkát.
Hoseok fásultan sóhajtott egyet és eltűrte zabolátlan hajtincseit a homlokából.
- Azt mondtam, hogy menjél és keltsd fel a többieket – nézett újra Jiminre.
A szavaiban még mindig ott ordított a parancsoló él, de a hangja halk volt és kimerült. Jimin belebámult Hoseok kedves csokoládészemeibe és egy csapásra elszégyellte magát. Csalódottság olvasztotta meg azt a tekintetet. Elcsigázottság.
Lesütötte a szemeit. Egy pár pillanatig még elkeseredetten küzdött a büszkesége, odahegesztette a székhez, nem akarta annyiban hagyni ezt az igazságtalanságot. Nem tudta, ki állt végül talpra helyette, mert az agya egész biztosan nem ezt akarta, nem emlékezett rá, hogy erre engedélyt adott volna a tagjainak. Végül mégis megfeszültek a lábában az izmok és ő égő arccal kisietett a konyhából. Rá se pillantott a meglepett Jungkookra. Képtelen lett volna rá.


Végre! Végre véget ért a zene. Az utolsó ütemek is zajosan belevesztek a semmibe, és a hét kifulladt fiú szinte egyszerre omlott a hideg, kemény padlóra. Seokjin nem kifejezetten szeretett táncolni. Jobban mondva nem tudott jól táncolni. Mindig úgy gondolta, hogy ha lenne érzéke a tánchoz, valószínűleg jobban élvezné csinálni, de sajnálatos módon teljességgel kétbalkezes volt ezen a téren, ugyanúgy, mint Namjoon. Jólesőn kapkodott a levegő után, de a tüdeje elkeserítően nehezen nyílt meg a fáradtságtól és a megerőltetéstől. Csak feküdt lehunyt szemekkel, a fejét kíméletlenül nyomta a kemény parketta, és a levegőből mélyeket szippantva élvezte az édes, szelíd csendet, melyet csak a csapattársai kapkodó légzése tört meg. Végre egy hosszabb pihenő... Reggel hét óta gyakorolták a Boy In Luv táncát pár perces megszakításokkal, és most volt délután egy. Ebédidő. Már összepréselte a gyomrát az éhség és biztos volt benne, hogy ha meg akarnák lincselni se lenne képes akár még egyszer végigtáncolni a koreográfiát. Igazából elképzelni sem tudta, miért vágyott a szervezete ennyire vehemensen az ebédje után, mikor hajnalban úgy beszalonnáztak mind a heten, hogy attól tartott, hogy mikor belenéz a gyakorlóterem tükrébe, korábbi karcsú önmaga helyett egy Snorlax fog visszavigyorogni rá. Mégis honnan jutott eszébe Hoseoknak és Jiminnek szalonnát venni?! Szalonnát?! Jimin pont egy hete panaszkodott, hogy felszedett három kilót, erre ma bacont süt Hoseokkal reggelire meg tükörtojást. És suttyomban, direkt előbb keltek fel, mint mindenki más, hogy megvehessék és hogy meg is tudják sütni! Ráadásul muszáj volt egyszerre eltüntetni az egész nagy darab húst, mert ha a menedzser hyung neadjisten kiszúrta volna a hűtőben, kimondhatatlan patáliát csapott volna, abban száz százalékig biztos volt.  De, vallotta be magának kelletlenül, bármennyire is felelőtlenek és önfejűek tudtak lenni a dongsaengjei, már nem is emlékezett, mikor lakomázott utoljára ilyen pompásat. Ebből a szempontból boldog volt, az ízletes reggeli szinte új erőt öntött belé, még ha erősen meg is feküdte a gyomrát az a kilométermagas, zsíros ételhegy. Sok mindent szeretett a dongsaengjeiben. A lázadó tenniakarásukat olykor egyenesen csodálta, de ezt nem mindig ismerte be még saját magának sem. Tudta magáról, hogy ő soha nem lenne képes arra, hogy előbb másszon ki az ágyból csak azért, hogy falatozzon egy jót reggelire, pedig korán kelő típus volt. Néha úgy érezte, hogy túlságosan is mereven ragaszkodik a szabályokhoz, ahhoz, hogy mi lenne a helyes, és ez szinte skatulyába zárta az életét. Tisztában volt vele, és mégsem mert lépni.
- Ahhh – ült fel nehézkesen Taehyung, és zajosan nyögdécselve nyújtózott egyet. Ívben megfeszült a háta, majdhogynem lement ültő helyéből hídba. – Vizetvizetvizetvizeeeet – motyogta aztán súlyos, levegős hangján, mint egy beakadt magnószalag, és négykézláb eliramlott a terem egyik túlsó sarkába, ahova le szokták hányni a cuccaikat egy pár rozoga faszékre. Mikor odaért, a térdét fintorogva tapogatva felállt, kicipzározta fekete sporttáskáját, előkapott belőle egy kétliteres ásványvizes flakont és habozás nélkül nyakon döntötte magát vízzel. Mélyeket sóhajtozott, ahogy az üveg lyukából vígan lezubogott a víz a mellkasára és egy túlméretezett mosogatóronggyá változtatta a pólóját, aztán az arcába is folyatott egy adagot.
Jungkook nyúlként pattant fel és egy szemvillanásnyi idő alatt már Taehyung mellett is termett, aki már olyan vizes volt, hogy fehér pólója átlátszón tapadt a felsőtestére.
- Locsolj már le engem is – kérte Taehyungot egy virgonc vigyorral, mire az azon nyomban le is fröcskölte egy széles sugár vízzel, mely egy másodpercnyi időre elvakította Seokjint, ahogy visszaverődött róla a fény. Jungkook nyomban köhögőrohamot is kapott, mert véletlenül beszippantott egy keveset.
- Hé – vakarászta a füle tövét lustán Yoongi, és keskenyen lekonyuló szemei álmosabbnak tűntek, mint eddig bármikor –, ha ez a víz nem szárad fel, mire visszajöttünk a kajálásból, felnyalatom veletek az egészet egy cseppig.
De a dongsaengjei rá se hederítettek. Azóta Jungkook előhalászta a saját üvegét is és ádáz vízipisztoly-csatába bonyolódott Taehyunggal. Vadul vihorászva spriccelték a ragyogó vizet egymásra, a padlóra, a piszkosfehér falra, a lámpára és minden táskára, ami ott pihent a székeken.
- Azért a cuccaimra vigyázzatok, hé! – bőgött fel Namjoon hangja, és halált megvető bátorsággal rohant a tűzharc velejébe kimenteni azt a kék táskát, amit ma magával hozott.
Seokjin kezét a szája elé kapva, élvezettel heherészett. Gyerekek. Néha már fárasztotta társai élénksége, de jókedvük ma éltető záporral táplálta a szíve pázsitját, amit az utóbbi időben megperzselt kissé saját hullámzó érzéseinek napja. A kora hajnali beszélgetése után Namjoonnal nem tudott visszaaludni. Nem ment, akárhogy is próbálkozott. Tudta, hogy aludnia kéne, mert így kimondhatatlanul megerőltető lesz ma teljesítenie, de az álom szellemei nem könyörültek rajta. Az éjszaka hátralévő részében a sötétség csukott szemein keresztül az elméjébe szivárgott, és fekete palettáját a gondolatok és érzelmek kaotikus színkavalkáddal mázolták össze. Namjoon szavai ott visszhangoztak a fejében szakadatlan. „Szerintem az lenne a legjobb, ha feladnád a dolgot,” mondta a fiatalabbik fiú fekete tűzzel a szemeiben. Őszinte volt. Kínosan őszinte, a szavai jégszilánkokként karcolták végig a szívét, bár maga sem tudta már, hogy mégis mit várt, hogy mit mondjon Namjoon? Mondja azt, hogy „jól van, hyung, sok szerencsét a több hónapos, sőt az is lehet, hogy több éves hajtépéshez és idegeskedéshez, ami vár rád?” De igazából mégis az volt a legmegdöbbentőbb, mikor szorosan a markába fogta Seokjin kezét. Túlságosan is bitorló volt az érintése. Lágy, kedves, nyílt, de önzés is ott lappangott benne. Seokjin csak ott és akkor döbbent rá, hogy Namjoonnak valószínűleg mennyire fontos is lehet ő, és a felfedezés valamiért kétkedőn, hitetlenül csengett az elméjében. Különös volt a tudat, hogy egész eddig majd kiszúrta a szemeit egy barát, aki ennyire törődik vele és ő mégsem vette észre. Valahogy olyan hihetetlen és savanyú íze volt a dolognak. Talán mert Namjoon mindenkivel ilyen barátságos és ezért nem érezte magát különösen kitüntetettnek a figyelmével? Yoongira is így nézett. Ilyen meleg, elnyelő szeretettel, és Seokjin ezt sem értette eddig kifejezetten. Régen Namjoon kapcsolata nem volt mindenkivel ennyire meghitt, visszafogottabb volt, de határozottan úgy tűnt, hogy most már mindegyiküket megérti és őszintén kedveli, akármilyen vadul is hangzott ez a gondolat. Akárhogy csűrte-csavarta a dolgokat, a hajnali társalgásukból Seokjin csakis ezt a következtetést tudta levonni. És ha egy ember ilyen őszinte barátsággal kedvel valakit, akkor biztos, hogy csak a legjobbat fogja neki tanácsolni. És különben is, logikusak voltak a szavai. Bénítóak, de logikusak. Igaza volt, belátta már ő is, még ha kényszerűen is. Nem lehet egy olyan ember után epedezni, akivel örül, ha kéthónaponta egyszer össze tud futni, de lehet, hogy akkor is közbejön valami. Ostobaság lenne, és nem értette, hogy erre magától hogy nem jött rá. A szerelem tényleg vak. Nem látta a fától az erdőt és kimondhatatlanul szégyellte magát miatta. Kemény elhatározás érlelődött benne. Nem ölhetem magam örökké. Elegem van magamból, erősnek kell lennem, és nem megállás nélkül kínozni magamat, mint valami hisztis tinilány... Tisztában volt vele, hogy embertelenül nehéz lesz kivernie ilyen szempontból Hyosangot a fejéből, de muszáj lesz megpróbálnia. Nem, nem csak megpróbálnia. Muszáj lesz eltaposnia a lángokat végleg, örökre, mert semmi jó nem sülne ki belőle.
Lassan feltápászkodott. Namjoon már a terem másik végében kergette Jungkookot fel-alá és egyszerre két méretes üveggel zubogtatta rá és a padlóra az áldást, Taehyung és Jimin pedig a magnó mellett birkóztak megveszett rókák hangjait produkálva, miközben Hoseok és Yoongi annak a hátát ütötte, amelyik épp felül volt, így biztonságban a cuccaihoz tudott végre menni és nem kellett attól tartani, hogy esetleg őt is céltáblának nézik. Kiemelte kisalakú, zöld levélmintás pénztárcáját és a farmerzsebébe mélyesztette, aztán a telefonját vette a kezébe. Elkerekedett a szeme. Hyosang háromszor hívta négy órával ezelőtt. Átsurrant a szívén egy kis meleg szellő, de szinte nyomban el is állította a tartózkodással vegyes feszélyezettség. Összeráncolta a szemöldökét. Visszahívja vagy ne? Lehet, hogy nem pont most kéne beszélgetni vele, mikor éppen elkeseredetten próbálja megtagadni az érzéseit. De mi van, ha valami fontosat akar mondani? Megrázta a fejét. Nem, majd felhívja később. Most eszik egy jó kis mozzarellás szendvicset, és majd közben eldönti.
Gondolataiban elmélyedve kilépett az ajtón a kopár, tompafehérre meszelt, nyúlánk folyosóra. Ráérősen sétált végig rajta, és élvezte, ahogy a léptei visszhangot vernek. Behunyta a szemét. A csend magába szippantotta és elnyelte, mint egy súlyos hajót a megállíthatatlan örvény. Ritkán tudta ennyire kiüríteni az elméjét. Ott voltak a zajos, rémületesen hiperaktív csapattársai és a folytonosan, zsarnokian üvöltő zene otthon, a táncpróbákon, fellépéseken, mindenhol – de most csend volt. Édes, szerény, királyi csend. Sóhajtott egy hatalmasat és aprócska, elégedett mosoly telepedett az ajkaira. Mennyit futkároztunk régen ezen a folyosón Hyosanggal, tolakodott a fejébe a gondolat, és nyomban elhervasztotta a mosolyát. Zavartan kinyitotta a szemét. Sehol senki. Hosszú volt a folyosó, de csak ő volt most itt egyes-egyedül. Nagyjából a közepénél járhatott, úgy állt ott, akárcsak egy széles, szürke járólapokkal lefedett forgó tengelye lett volna. A távolból mintha elnyomott üvöltözés szűrődött volna a fülébe, de akárhogy hallgatózott, nem tudta eldönteni, hogy tényleg veszekednek-e valahol, vagy csak beképzeli. A csend karjaiba vette, a kebléhez ölelte és nem akarta elengedni. A folyosó egész hosszában tágas ablakszemek sorakoztak; Seokjin odaállt a legközelebbihez és lenézett az utcára. Forgalmas volt, végtelennek tűnő és elemésztő. Szerette ezt a nyüzsgést, szerette, ha zajlott körülötte az élet. Barátságos volt a város, ahogy emberek ezrei egy nagy gépezet miniatűr csavarjaiként haladtak végig az utcákon, s az autók, buszok füstöt böfögve, szilaj lendülettel siklottak, kanyarogtak az aszfaltfolyók vizén. Szerette az embereket, szerette ezt a folyamatosan zajgó, szorgos méhkast, de most kielégítőbb, megnyugtatóbb volt kívülről figyelni. Még végigkövette tekintetével, ahogy egy szögletes, mentazöld busz, mely Seokjint valamiért egy pálcikás jégkrémre emlékeztette, befordul egy sudár, piszkosszürkén ásító irodaház mögé, aztán elfordult az ablaktól. Folytatta útját a folyosón. Igen, valóban sokat szaladgáltak itt Hyosanggal. És most sokat szaladgál itt Namjoonnal meg Taehyunggal, és az volt legalább olyan izgalmas, mint mikor Hyosanggal kergetőztek még évekkel ezelőtt. De mégis... Hyosang más volt. Egészen más. Hyosang úgy olvasott a szemeiből, mint más egy nyitott könyvből. Nem, nem is, szinte filmként nézte végig Seokjin érzéseit. Majdnem mindig kristálytisztán látta, mikor mit gondol, mit érez, és Seokjin valamiért úgy gyanította, hogy lenne esélye nála. Azok a hatalmas, fekete gyémántként csillogó, gyermekies szemek néha már furcsán ragadtak Seokjin tekintetéhez. Olyankor Hyosang mintha a lényéből egy darabot akart volna átönteni Seokjin lelkébe, de Seokjin mégsem próbálkozott nála, ahogy Hyosang sem Seokjinnél. Seokjin tudta, miért volt ez. Félt. Félt, hogy mi van, ha Hyosang meggyűlöli, amiért ilyet érez iránta.
Hyosang pedig egyszer csak elhagyta a Big Hitet és a Stardomnál próbált szerencsét, Seokjin pedig valamiért képtelen volt beletörődni, hogy már lassan két éve más utakra lépett és már debütált is egy másik ügynökségnél. Tudta, hogy ez mennyire röhejes és szánnivaló tőle, de eddig nem igazán tudott ellene mit tenni. Talán nem is akart. Pedig tudta, hogy Hyosangnak már más az élete, más a napirendje, mások a szokásai – és ebbe Seokjin már csak távolabbról tartozik bele. És ahogy így belegondolt, rádöbbent hirtelen, hogy pont ezért nem lenne igazából semmi félnivalója. Hyosang közel van, és mégis olyan messze, mintha a Marsra ment volna lakni, így nincs más dolga, csak hogy elfelejtse végre szerelem tekintetében, és ebben Namjoon úgy tűnik, nagy segítségére lenne. De ha továbbra is itt szentimentalizál és nem száll szembe a félelmeivel, soha nem fog tudni kitörni belőlük. Igen. Visszahívja Hyosangot és úgy beszél vele, mint egy régi, szeretett barátjával. Mert az is Hyosang. Egy barát, akinek sokat köszönhet. Semmi több.
Elővette a telefonját, és habozás nélkül visszahívta Hyosangot. Nagyot sóhajtott, ahogy a jól ismert búgás felkondult a füle közvetlen közelében. Lassan végigért a folyosón, és elfordult a büfé irányába. Derűsen csevegő emberek vették körül, fiatal fiúk, akik egy-egy asztalnál csoportokban üldögélve őrültködtek, és közben a szomszéd asztaloknál társalgó jókedvű, hangosan kacagó lányokat stírölték a szemük sarkából. Seokjin könnyedén nekitámaszkodott egy vaskos oszlopnak, és elnézegette, ahogy a büfé pultjánál a kövér kis eladó megfeszített figyelemmel, gondosan rendezgeti a szendvicseket a magas, átlátszó műanyaglap mögött.
A telefon szívhangjai még dobbantak egyet-kettőt, aztán felsikoltott az éles sípszó.

8 megjegyzés:

  1. Na, itt is volnék, mert miért ne? :D Én vagyok a no.1 olvasód, igaz? *-*
    Már amúgy kifejtettem a véleményemet a történettel kapcsolatban, de azért még "idekaparok" valamit, mert úgy érzem, hogy ki kell mondanom.
    Szóval én rohadtul sajnálom Namjunt, de persze senki meg sem érti őt, vagyis nem akarják. Igazából egy elvetemül, eszeveszett ember, aki a saját szerencsétlenéből és szerelemérzetéből próbál táplálkozni. Mintha csak ez éltetné, és bár elhiszem, hogy mindenkit szeret, mégsem jó ez így neki. Annyira vak és bamba, annyira elvakítják a tabu érzelmek, hogy egészen elvonatkoztat a valós élettől, mindezek ellenére mégis reális, ha másról van szó. Jó, ezt hülyén írtam le, de csak megérted.
    Amúgy nagyon szeretném, hogy Seokjin nyugalmat és békességet leljen, és ne depressziózzon Hyosang miatt, mert ő is és mindenki tudja, hogy felesleges, és barátja nem tudná neki megadni azt, amire számít. Persze, lehet ő is viszont szereti, de mindhiába, mert soha nem tudnának együtt lenné és nem csak azért, mert elfoglaltak. Egyszerűen úgy látom, hogy nem passzolnak össze: Seokjin túlságosan odaadó és figyelmes, viszont Hyosang szeretete nem nyomná el a munkamániás énjét, mert ő ilyen. Vagyis úgy gondolom, hogy valami hasonlóképpen fogod megírni. XD
    (Amúgy Seokjinnél egy kicsit megint rád ismertem. :D)
    Az első fele nagyon tetszett, amit már említettem. Márpedig a hétköznapi elemek miatt, és legfőképp az érzelmek leírása végett is úgy éreztem, hogy együtt érezhetek a szereplőkkel. Teljesen itt voltak a szemem előtt a képkocák, a mimikák, még a szagokat is éreztem és az feszült elkeseredettséget is a levegőben. :D Szóval istenkirály vagy az ilyen leírórészekben, egyszerűen teljesen átérezhetővé tudsz varázsolni egy amúgy hétköznapi jelenetet. :D Imádlak ezért, és ezért is nézek fel rád. Persze mindenkinek van hova fejődnie, de te mindig azt említed, hogy nem érted, miért mondom azt, hogy jó vagy. Hát ezért, itt! Remélem, most már megérted.
    Amúgy néhol több bekezdést tettem volna; egy-egy talán túlságosan hosszú, így tördelheted.
    Na, szóval ennyi voltam, a többit úgyis elmondtam. Nagyon várom már drága, cukorborsó Ikjét Jongsu oldalán, no meg azt, hogy Seokjinnak sikerüljön kilépnie ebből a ketrecből - bár sejtem, hogy az ő sorsa az önsanyargatás Namjunnal együtt, de azért reménykedni csak lehet. xD
    Köszönöm, hogy olvashattam.

    Kiri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, bizony, te vagy a No.1 olvasóm. :D
      Namjoon, hát igen. XDDD Az ő osztályrésze folyamatos kínlódás és küzdés lesz, szegényke. XDDD És igen... Namjoon reális, ha neki úgy a jó. Ha neki nem jó, akkor nem reális, mert szereti áltatni magát. XDDDD Okos gyerek ez, majd kiderül, mennyire, még ha flúgosnak is látszik. :D És én nem csodálkozok azon, hogy nem értik meg, én sem érteném meg. :( :'D
      Seokjin most már kicsit le fog nyugodni, mert rádöbbent, hogy ez így nem biztos hogy jó lesz, csak hát ki tudja, ellen tud-e állni a csábításnak? :( És hát majd kiderül, mennyire passzolnak ezek össze... XD De igen, Hyosang a munkamániás kis szar. :D Annyira látom magam előtt, hogy milyennek akarom megírni. XDDD
      Örülök, hogy így magad elé tudtad képzelni a veszekedést. XD De amúgy milyen szagot éreztél? Szalonnaszagot, vagy ahogy kisül Hoseok agya? XDD (Oké, tudom, szar poén volt XDDD)
      És igennn, teszek majd több bekezdést, tudom, hogy lettek irtózatosan hosszú bekezdések itt. x_x
      És igennn, hamarosan itt van cukorborsó Jongsu!!! XDD Meg Ikje, aki kicsit le van robbanva a kórházban XDDDDD
      Köszönöm, hogy ezt is elolvastad és írtál megint véleményt. :) Drága vagy.

      Kaktusznárcisz

      Törlés
  2. Szia Nárcisz!
    Így, hogy az egész történetet egy huzamban olvastam el, a véleményemet is ez alapján fogom megfogalmazni. Ha Namjoont vesszük figyelemben, akkor egy olyasfajta elfojtott érzelmet vélek felfedezni, ami nem csak a Jinnel való kapcsolatára értek, hanem a többiekre is egyaránt. Talán a megfelelés mégsem annyira célravezető! Taehyung karaktere nekem nagyon hiányzik, pedig szerintem belőle rengeteg ötletet lehetne kihozni, mert a rajongók több mint fele őt jegyezte meg először a bandába. (Az Alient mindenki ismeri!! :D) Jimin ábrázolása mint egy tutyi-mutyi fiúcska, nem érzem, hogy pozitív hatással van rám, valamilyen oknál fogva nekem olyan semleges. Hoseok talán a leghatározottabb a ficiben, nekem az ő karaktere tetszik a legjobban jelen pillanatban, még ha nem is annyit baromkodik, mint amit megszoktunk tőle, de ő biztosan a mérleg nyelve, aki egyensúlyban tartsa a csapatot. Yoongi nem szerepel eleget, amit nagyon bánok, mivel a stílusa amit képvisel talán a legközelebbinek érzem magamhoz. Jungkookra nincsenek szavak, egyszer ilyen, máskor olyan, de a gyerekded viselkedése megkülönbözteti őt a többiektől, igaz valami bad ass boy-ként is szerintem simán lehetne ábrázolni. (Ez csak az én meglátásom. :D) Seokjin teli találat lett, máshogy nem is tudnám elképzelni. ^_^ Megjegyzem, hogy azoknál a részeknél ahol a Topp Dogg tagokról írtál, nem igazán tudom hova tenni, (nem a te hibád, hogy nem ismerem őket eléggé csak néhány tagot: Hansol, Bjoo) ezért véleményt is aligha tudok róluk mondani.
    Addig is további ihletezést kívánok neked, és várom a következő fejezeteket! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bubbleyoori!
      Itt, ennél a fejezetnél válaszolok az összes kommentedre. :)
      Először is örülök, hogy többnyire tetszett ez a történet, és hogy bejött Yoongi karaktere. Donghyukról sejtettem, hogy sokaknak nem lesz szimpatikus, ő ebben a történetben elég gyarló és "I don't give a fuck" típusú emberke, de próbálom majd még árnyalni, mert az ő személyisége sem merül ki ennyiben. :) Hoseok jelenleg annyira nem jókedvű, aggódik, stresszel és ezért nem annyira hülyéskedik. :) Majd lesz jobb kedve is. :D És amúgy igen, én sem hiszem, hogy az izmos lányokat szeretné a való életben. :D De ez a fic elsősorban paródia (még ha drámai is tud lenni olykor), itt semmi sem véresen komoly igazából, még ha annak is tűnik. :D (És az se biztos, hogy Hoseok tényleg egy lányra gondolt, mikor azt mondta, ki tudja? :D)
      Namjoon érdekes figura, de egyáltalán nem megfelelni akar a többieknek, szegény sokkal súlyosabb kórsággal küszködik. Majd kiderül, mi a helyzet vele. ;) Jiminről sajnálom, hogy ezt gondolod, majd remélem, a továbbiakban változik róla a véleményed, de annak örülök, hogy Hoseok szimpatikus és hogy Seokjint eltaláltam szerinted. :) Yoongi és Taehyung... Annyit elárulok, hogy az összes BTS tagnak meglesz a maga kis története, szóval nem direkt nem szerepeltetem őket annyit, hanem még nem ért oda a történet. XDDD Yoongi egyébként sokat fog szerepelni a következő fejezetben, és lesz majd külön szála is Taehyunggal. :) Jungkookról van egy érzésem, hogy gyökeresen megváltozik majd a véleményed, nem olyan kis ártatlan ő itt, mint amilyennek látszik. :D (Ahogy Jimin sem az egyébként, nagyon nem :D) Azt, hogy a Topp Dogg tagokat nem tudod hova tenni, úgy érted, hogy nem tudod, hogy mi közük a BTS tagokhoz? Hyosang (Kidoh), Donghyuk (Supreme Boi), Ikje (i11evn) és Hunchul (Iron) is a BTS-ben tanonckodtak még a csapat debütálása előtt, innen ismerik egymást. Most már mind a saját útján halad, Kidoh a Topp Doggban van, Supreme Boi a BTS-nek producel, i11evn és Iron pedig szólóban rappelnek. (De mind benne vannak egy Daenamhyup nevű közös rapcsapatban is Namjoonnal együtt.) A Topp Dogg amúgy majd egy kicsit bejön a képbe Hyosangon keresztül, de nem lesznek annyira erőteljesen szerepeltetve (Hyosang kivételével ofkorsz, akit szerintem mindenki utálni fog egy idő után <3 XDDD).
      Még egyszer köszönöm szépen, hogy elolvastad a ficet, és hogy ennyi hasznos véleményt írtál hozzá. Próbálok továbbra is érdekes fejezeteket hozni (rövidebb időközönként XDD) és a karakterek minden oldalát szépen megmutatni, hogy mindegyikükben találhass valamit, ami miatt kedvelhető (vagy épp utálható XDD). :)

      Törlés
  3. Szia!
    Milyen igaz az a mondás, hogy a jó dolgokhoz idő kell. Csak épp ez a rész nemcsak szimplán jó volt, hanem annál sokkal több. ;-)
    Szerintem nem probléma, hogy nincs sűrűn friss. Amúgy is idő kell ahhoz, hogy megemésszem az olvasottakat. ^^ Sok gondolkodni valót hagysz a népre. :)
    Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de ez az egyetlen BTS fic, aminek az elolvasása után el is hiszem, hogy ilyenek a srácok a való életben is. Ez lehet beteges és annyira nem kéne, de olyan valóságosnak hatnak bizonyos dolgok. (Cenzúràzni már nem fogom a véleményem.)
    Oda meg vissza vagyok a fogalmazásodért, elveszek a sorok közt és néha még a lélegzést is elfelejtem közben. De jól vagyok ^^
    Mindenesetre bármikor lesz folytatás azt tűkön ülve várom és remélem Yoongi is lesz benne,mert egyszerűen ővé a legjobb karakter. *kicsit sem elfogult az ub-jével*
    Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
    Juditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!! :)
      El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy ennyire tetszett neked ez a fejezet, nagyon jól esett a kommented. :) És az tök jó, hogy el tudod képzelni, hogy a szereplők a valóságban is ilyenek, mivel valóban próbálom többnyire valóságszerűre megalkotni őket. ^^ Örülök, hogy a fogalmazásom is tetszik neked. :) Elvileg most hamarabb lesz folytatás, és igen, Yoongi is lesz benne! ;) Tudom, ideje lesz már, szegényke még alig szerepelt. :'D
      Még egyszer köszönöm, hogy elolvastad és hogy tetszett. ^^ Igyekszem, hogy a többi fejezet is jól sikerüljön és tetsszen neked. :)

      Nárcisz

      Törlés
  4. Szia! :)
    Na, végre volt időm végigolvasni, anélkül, hogy valaki vagy valami megzavart volna. :P
    Míg az előző rész több jelenete is kacagtató volt, úgy vettem észre, itt inkább elgondolkodtatni szeretted volna az olvasókat, amellett, hogy olyan élethűen lefestetted a fiúk mindennapjait.
    Jimin kissé túlzott felháborodása Taehyung szavain épp olyan árulkodó jel, mint az, hogy gyakorlatilag önmagának is kérdéseket tesz fel, ha Jungkookról van szó. Nagyon emberi és valósághű viselkedés. :)
    Tetszik Hoseok határozott keménysége is, ami a másik oldalon kényszeres cselekvéssel és túlzott szorongással párosul, ahogy a "reménytelen" szerelmes Seokjin karaktere; igazából az összes karakteredet imádom, pedig őket sem ismerem idolként. :D
    Kirinek pedig újfent igazat adok: Fantasztikusan írsz, a leírásaid pedig újra és újra magukkal ragadnak. :) (És igen, egy-két hosszabb bekezdés valóban lehetne rövidebb, de ezt csak így, zárójelben mondom.)
    Köszönöm, hogy olvashattam, és sok sikert kívánok a folytatáshoz. :)

    Ézemi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy végigolvastad ezt az elég hosszú és lassú lefolyású történetet. :)
      Igen, ez a fejezet komolyabb hangvételű lett, érzelmesebb és szomorkásabb. Mostanában valahogy ilyeneket van kedvem írni, nincs olyan sok hangulatom a vicceskedő történetekhez. De azért persze próbálom majd nem öncélú depizésbe elvinni a sztorit, az nagyon nem illene hozzá. XDDD
      Örülök annak nagyon, hogy átérzed, hogy milyennek próbáltam átadni a karaktereket. :) Remélem, a továbbiakban is sikerül úgy megírnom őket, hogy érdekesnek és valóságszerűnek tűnjenek. Jól esik látni, hogy szimpatikusak, elég sokat agyalok rajtuk, talán túl sokat is XD
      Köszönöm a dicséretet, örülök, hogy tetszik, ahogy írok. De igazából úgy érzem, hogy csak mostanában alakul igazán ki a stílusom, kísérletezgetek, hogy hogy lenne a legjobb, meg hogy hogyan fejezhetném ki önmagam leginkább. Első célom elhagyni végre a díszítések és a képek túlhalmozását, ami pl legfőképpen a harmadik fejezetben nagyon, nagyon, nagyon szembetűnő X'DDD
      Én köszönöm, hogy elolvastad és hogy tetszett. Igyekszem úgy megírni a további fejezeteket is, hogy találj bennük valami szerethetőt és hogy együtt tudj érezni a karakterekkel.

      Nárcisz

      Törlés