2015. január 14., szerda

Kristálytiszta, 5. fejezet



 Jimin és Hoseok elmennek egy-két dologért a kisboltba.











- Úgy örülök, hogy végre megint esik a HÓÓÓÓ...! – Jimin könnyeden kilépett az ajtón, és már csúszott is meg a lépcső felső fokán. Rémülten felnyikkant, és a levegőben kapálózva próbálta megtartani az egyensúlyát.
- Hé, vigyázz! – kiáltott fel hirtelen Hoseok, és reflexből megpróbálta megragadni barátja karját, de Jimin pont akkor csimpaszkodott rá a derekára. Az idősebbik éppen hogy el tudta még kapni a kilincset, mielőtt összecsuklott volna barátja súlyától, de Jimin nem volt ilyen ügyes. Végleg kicsúsztak alóla a lábai, s elvágódott a lépcsőn.
Egy pillanat erejéig mély, hasító volt a csend. Hoseok továbbra is a deres kilincsbe kapaszkodott, s muszáj volt vennie egy mély lélegzetet, ahogy lenézett Jiminre, aki majdhogynem egész testével a kemény, éles tarajú lépcsőfokokon feküdt, de a kezei még mindig Hoseok kabátjának alját markolták.
- Nagyon megütötted magad? – kérdezte rémülten Hoseok, aztán topogott két aprót, hogy kipróbálja, hogy biztonságosan meg tud-e már állni a jégen. Mikor megbizonyosodott afelől, hogy nem fog Jiminre zuhanni, elengedte a kilincset, óvatosan leguggolt a fiatalabbikhoz és lágyan a vállára tette a kezét.
Jimin elengedte végre Hoseok kabátját, és nehézkesen térdre emelkedett.
- Ahh... a bordáim – tapogatta fájdalomtól eltorzult arccal a felsőtestét. – Megleszek, de ez fájt.
Hoseok felegyenesedett, és aggódva nyújtotta a kezét a másik felé. Jimin belekapaszkodott, és lassan lábra állt. Sóhajtott egy mélyet, és fintorogva a fejére tette a kezét.
- Gyere, menjünk vissza – fogta meg Hoseok a karját.
Jiminnek határtalanul jól esett az a meleg aggodalom, ami az idősebbik tekintetéből sugárzott, akárcsak egy radiátor lett volna. Hoseok mindig ilyen drága volt, mindig másokat helyezett maga elé, úgy törődött vele is, hogy a tulajdon öccsével sem bánhatott volna szebben. Jimin mégis elnevette magát azon, hogy a másik milyen komolyan, szinte rimánkodva húzza össze a szemöldökét. Olyan szeretetreméltó volt, hogy úgy érezte, mintha a szívét lassan, vigyázva forró csokoládéfondant-nal vonták volna be.
- Dehogy megyek – kuncogott zavartan a szája elé kapva a kezét.
- De nem vagy rosszul? Nem kavarodott fel a gyomrod? – kérdezte Hoseok, és lassan tetőtől talpig végignézett Jiminen, mintha azt várta volna, hogy nyomban több helyen is bugyborékolva zubogó vérpatakok fakadnak a testéből.
Jimin megrázta a fejét. Ennyire azért nem vagyok puhány.
- Megütöttem magam kicsit, de túlélem, hidd el, hyung – vigyorgott. Egy pillanatig csak megnyugtatóan cirógatta a tekintetével az idősebbik arcát, aztán megfordult. Vigyázva lelépett a következő lépcsőfokra, aztán az alatta lévőre is, aztán még egy lépés, és már ott is állt a friss porcukorral meghintett járdán.
Hoseok pingvinként totyogva, sután követte, aztán mikor már biztonságban érezte magát a járda csúszós, ám kellően széles felületén, felszegte a fejét és csukott szemmel sóhajtott egyet.
- Olyan jó hideg van – lehelte jólesően, és az érzés kedélyes mosolyt kunkorított az arcára. Az ajkai közül vastag, fehér gőzfelhő tört utat a szabad levegőre, és Jimint valamilyen szinten megnyugvással vegyes örömmel töltötte el, hogy most az egyszer legalább nem cigarettafüstöt lát előbűzleni a barátja szájából. Ilyen is kell néha...
- Jó hideg? Épp most taknyáltam el a lépcsőn, te meg itt élvezkedsz erre a fagyra... – méltatlankodott Jimin a fejét csóválva, majd a kabátzsebébe dugta a kezeit, és inkább a betonon elterülő tiszta, fehér darát kezdte bámulni, hogy ne csapjanak annyira az arcába a marón kavargó hópelyhek. – Már most lefagynak az ujjaim, huhh...
Hoseok vigyorát szélesebbre hasította a jeges szembeszél. Na meg a kárörvendés.
- Ahh, most olyan jól esik a hideg. Úgyis olyan izgatott... vagy ideges vagyok, tudom is én már, hogy épp melyik... legalább lehűt egy kicsit ez a jó hideg szél – Hoseok a száját becsípve ingatta egy kicsit a fejét, mint a keljfeljancsi, aztán lassan megindult a járdán, miközben a kabátját igazgatta.
- Mi a baj? – tudakolta Jimin, ahogy felzárkózott mellé, bár sejtette a választ. Jól ismerte már Hoseokot, de nem szeretett előre inni a medve bőrére.
- Tudod... itt a comeback – sóhajtott letargikusan Hoseok, mereven maga elé bámulva.
Tudtam, emelte fel a fejét Jimin. Mindannyiukat magával ragadta a várakozás a comebackek előtt, ez az ő szakmájukban valahogy elengedhetetlen volt, de Hoseokban mindig is különösen túltengett a bizonyítási vágy. Nem volt csoda, hogy őt viselte meg leginkább az életvitelük.
- Ja... – válaszolta Jimin. Pár hosszú pillanatig csak szótlanul baktattak a narancsostictac-színben ázó, laza szénköpenybe burkolózó utcán, és közben a tél erőszakosan az arcukba lehelte jeges nyálát. Jimin nem nagyon tudta, hogy most mit is kéne mondania; nehezen találta fel magát, ha vigasztalásról vagy bátorítástól volt szó. Az ilyen dolgok mindig is Hoseok rezortjai voltak, de most pont hogy ő szorult törődésre... És a laza hóréteg ropogása és lépteik tompa dobbanásai csak még kényelmetlenebb érzést szültek Jiminben. Mintha azt mondták volna, hogy „mi nem is élünk, mégis van hangunk, te meg csak hallgatsz, mint a tök”. Kimondhatatlanul ostobának érezte magát. – De rengeteget gyakoroltunk, szóval szerintem ne legyél ideges – mosolygott végre Hoseokra, de alighogy kiejtette a szavakat, már meg is bánta őket. Valahogy üresen, semmitmondóan locsogtak. Mint a latyak a lábuk alatt.
- Nem ideges vagyok... jó, az is – szabadkozott Hoseok zavartan vigyorogva, és védekezően felemelte a kezeit. – Csak tudod... ilyenkor itt a lehetőség, hogy bizonyítsunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. És mi van, ha katasztrofális leszek valamikor? Ha nagyon elszúrom? Bele se merek gondolni... – hirtelen megrángtak a vállai, mintha egy jeges kéz végighúzta volna az ujját a gerincén.
- Nem hiszem, hogy pont te szúrnád el, hyung... – felelte halkan Jimin. Nem kifejezetten tudta átérezni, megérteni Hoseok baját, és az idősebbik mindig emiatt problémázott, szinte vigasztalhatatlan volt. Folyton aggodalmaskodott, hogy valami nem sikerül majd neki (bár csak ritkán mondta ki a gondjait hangosan), és rémálmokat látott, amiben elfelejti a táncot vagy leesik a színpadról; és ezek a gondolatok lassan, észrevétlenül, alattomos kis parazita módjára ették bele magukat az elméjébe és rögeszmévé nőtték ki magukat. Próbákon ugyanazt a mozdulatot százszor is megcsinálta egymás után, bár már az első pár próbálkozás után tökéletesen, gördülékenyen ment neki, akár egy megolajozott ajtónak a nyitás-csukás. Jiminnek ha hatvan keze lett volna se tudta volna megszámolni, hogy hányszor próbálta már meggyőzni Hoseokot, hogy semmi oka sincs arra, hogy ilyenektől féljen, de a kétszázadik alkalom után szinte már megszokta, hogy a probléma újra és újra előjön, és ő csak ideig-óráig tud segíteni rajta. Fásulttá és szomorúvá tette, hogy nem tudja meggyógyítani a barátja sebeit, de azért továbbra is megtett minden tőle telhetőt.
- Már miért ne szúrhatnám el? – húzta fel Hoseok a szemöldökét értetlenül, még a nyakát is behúzta kicsit. – Én is ember vagyok, nem valami tévedhetetlen istencsoda.
Még pár természetellenesen merev lépés a végeláthatatlan tükörré vált járdán, és már oda is értek a házuktól nem messze álló éjjel-nappali elé. Az ablakain kiömlő barátságos, lágy fény halványsárgára pingálta a fehérséget, akár a kutyapisi.
- Pedig én azt hittem, hogy istencsoda vagy – villantott Jimin barátjára egy széles goblinvigyort, ahogy megragadta az ajtó nyirkos fogantyúját és húzni kezdte maga felé. – Na, miért nem nyílik ez a szar?
- Mert nem húzni kell, hanem tolni, te barom – forgatta meg Hoseok a szemét, és hitetlenkedve csapta az oldala mellé a két karját. – Menj arrébb, hülye vagy te – röhögve arrébblökte Jimint, azzal sietve megtolta a nehéz fémajtót, melynek kilincsére vastag jégréteget élvezett a tél.
Ahogy beléptek az üzletbe, a meleg levegő üdvözlésképpen kedvesen megölelgette a halkan kuncogó Jimint. Érezte, hogy csókjával eloltja a tüzet, amit a hideg a fülénél és az orra hegyénél gyújtott, és hogy lassanként felengednek keményre fagyott ujjai. Körbenézett. Barátságos, meghitt csend üvöltött a boltban; úgy tűnt, hogy csak ők vetemedtek arra, hogy hajnali fél hat körül vásárolni menjenek. A napszakra nem jellemző, természetellenes verőfény elvakította kissé a két fiút, ennek ellenére a kasszáknál a két eladólány a pénztárgépre hajolva, nyugodalmasan bóbiskolt. Az egyik riadtan felkapta a fejét, amikor meghallotta, hogy vevők érkeztek, de pár pillanat múlva már vissza is hajolt az álom fülledt ölébe.
- Akkor mit is veszünk? Ugye csak szalonnát meg még két rekesz tojást? Nem kell más? – torpant meg Hoseok egy pillanatra a napilapokkal, magazinokkal alaposan megtömött újságos részleg előtt, és tűnődve elmeredt a húsok irányába.
- Seokjin hyung tegnap mintha valami olyasmit említett volna, hogy fogytában van a mosogatószer – húzta össze Jimin a szemöldökét, ahogy a gondolataiban kutatott, de hirtelen kiszúrta az újságok között a legújabb Playboy magazint, és a borítón csábítóan pózoló hölgy teljesen elterelte a figyelmét holmi mosogatószerekről. Azok a mellek... mmm...
- Nem folyékony szappant mondott? – lepődött meg Hoseok, és mikor látta, hogy Jimin nem rá néz, kíváncsian követte a tekintetét.
- Nem, én határozottan emlékszem, hogy azt mondta, hogy venni kéne egy üveg Purt – erősködött Jimin, most már Hoseok éles profilját figyelve.
- Jó, akkor veszünk azt is – bólogatott Hoseok bambán, és nehezen, de azért elszakadt végül az újságos kínálatától. Egy pillanatig csak néztek egymásra Jiminnel, de aztán az idősebbik ruganyosan megindult a tisztítószerekkel zsúfolásig tömött polcok felé. Jimin szórakozottan követte, de pár lépés után eszébe jutott valami. Gyorsan visszafutott a bejárathoz, és elemelt egy sötétkék műanyagkosarat. Mire ő is a különféle márkájú mosogatószerektől és mosóporoktól tarkálló métermagas polcokhoz ért, Hoseok már két jókora üveg Purral a kezében várt rá.
- Szerintem vehetnénk kettőt. Tovább kitart – nézett rá Hoseok kérdőn, és úgy súlyzózott a két otromba műanyagflakonnal, mint egy kétkarú mérleg.
Jimin egyetértően bólintott, és jólesően beszívta a vegyszerek tisztaságot árasztó, áthatóan mesterséges szagát, ahogy álmosan elgondolkozva végigjártatta a tekintetét az egyik polc tartalmán. Ajax. Jar. Pur. Cif. Igazából fogalma sem volt, hogy miért használnak pont Purt. Az édesanyja otthon szintén a Purra esküdött, és Seokjin is erősködött, hogy az a legjobb. Össze is vitáztak egyszer Yoongival, hogy a Pur vagy a Cif-e a hatékonyabb, de mivel mindannyiuknak nyilvánvaló volt, hogy Seokjinnek különös érzéke van a háztartás vezetéséhez, Yoongin kívül mindenki más a Purra adta le a voksát. Így hát ha tetszett neki, ha nem, a mosogató környékén kizárólagos monopóliuma lett a topázszínű Purnak.
Hoseok belehányta a kosárba a két nehéz üveget (Jimin karját egy pillanatra lehúzta a súly), aztán a terem végében elmosódott piros-rózsaszínben kevélykedő felvágottas részleg felé indult. Ahogy közelebb érkeztek, Jimin úgy nyelt egyre nagyobbakat és nagyobbakat. Bágyadtrózsaszín pulykasonkák, testes párizsik, pimasz fokhagymás szalámik ledérkedtek a hűs üvegek mögött, illatukkal és tökéletes színükkel csábítva az arra tévedő esendő embert.
- Vegyünk már egy nagy darab sonkát – nyögte Jimin a húsok szépségétől megbűvölten.
- Viccelsz? – húzta fel az ajkát Hoseok meglepetten, ahogy egy szép csomag szalonna után nyúlt. – Namjoon meg Seokjin már ettől a darab szalonnától is tüzet fognak okádni. Döntsd el, vagy a szalonna, vagy a sonka, nekem mindegyik ugyanolyan jó – egyenesedett fel aztán a szalonnával a kezében, és várakozón függesztette bicskeszemeit a fiatalabbikra.
Jimin tanácstalanul húzkodta a száját jobbra-balra. A sült szalonna tükörtojással utánozhatatlan, főleg ha kicsit odaég a fehérje, az olyan jó ropogós. De a főtt sonka keménytojással is príma... Melyik legyen? Áhh, oly nehéz a választás... De annyira imádom, mikor a tükörtojásnak folyik a sárgája, mmm... És a tükörtojást szalonnával szeretem a legjobban.
- Legyen a szalonna – sóhajtott Jimin lemondóan leszegve a fejét, és magában elbúcsúzott a sonkától jó két hónapra. Viszlát, puha, ízes sonkaszeletek, találkozunk tavasszal.
- Akkor a szalonna – bólintott Hoseok, és beletette a kosárba a húst. – Jól van – tette aztán csípőre a kezét –, megvan a mosogatószer meg a szalonna is. Már csak tojás kell. Két rekesz.
- Ja – helyeselt Jimin a szemét álmosan dörgölgetve. Belenyúlt előbb a jobb zsebébe, aztán a balba is papírzsebkendő után kutatva, de csak üres cukrospapírokat talált az egyikben. Szipogott egyet. – Hyung – szólította meg Hoseokot, ahogy a polcok között lépdeltek –, tudsz adni egy papírzsepit?
- Huhh, várjál – most az idősebbiken volt a sor, hogy a zsebeiben nyulkáljon. Előtúrt egy rakás összeszáradt gombócba gyúrt használt zsebkendőt, két szem negrót és egy pattogós golyót. Jimin türelmesen, ámbár kissé reménytvesztve várta a csodát. Végül Hoseok előrántott egy gyűrött és szamárfüles, de látványosan tiszta zsebkendőt, és az egyik felső sarkánál az ujjai közé csippentve, sugárzó mosollyal átnyújtotta Jiminnek. – Tessék!
- Kösz, hyung – Jimin szétbontotta a zsebkendőt és belefújta az orrát. Közben oda is értek a céljukhoz. Hoseok a szájába dobott egy szem negrót, egy kézzel apró gombócba gyúrta és a zsebébe csúsztatta a papírt, aztán leemelt két rekesz tojást a polcról és óvatosan beletette a kosárba.
- Na, elvileg megvan minden. Mehetünk fizetni – csapta össze Hoseok a tenyerét vigyorogva, aztán nyújtózott egy hatalmasat, ahogy szívott egyet a szájában olvadó cukron. Úgy recsegtek-ropogtak a tagjai, mint a hajópadlónak, és Jimin hallotta, ahogy a Negro tompán hozzá-hozzáütődik a fogaihoz. Megborzongott. – Ahh, siessünk, már olyan éhes vagyok, már falni akarom ezt a szalonnát.
Hoseok lágyan noszogatva meglöködte a másik vállát, aztán elsuhant a pénztár felé. Jimin ásítva indult utána.
Két kassza is volt, és most mindkét eladólány laposakat pislogva, unott kifejezéstelenséggel az arcán meredt rájuk. Jimin szinte látta a tekintetükben a könyörgést: „Csak nehogy ide gyertek!” Ha tehették volna, valószínűleg elnyúltak volna a szalagon aludni egy jót, bár akkor az a hölgy a távolabbi kasszánál biztosan elfeküdte volna a frizuráját. Őt Jimin már ismerte. Nagyjából három hete, mikor kivitte a szemetet, ez a lány kérdezte meg tőle, hogy merre találja a kisboltot. Akkor kezdett itt dolgozni; Jiminnek az volt a tippje, hogy most költözhetett ide nemrégen. Félénk volt és halkszavú, de a hangja olyan lágyan hullámzott, mint egy enyhe tavaszi fuvallat és keskeny szemei okos, barátságos nyíltsággal kutatták Jimin arcát.
Hoseok a másik lány kasszájához fordult be.
- Szia – mosolygott barátja az eladóra delejesen. Egy pár pillanatig fogva tartotta a hölgy tekintetét az övével, aztán elkezdte kipakolni a vásárolt dolgokat a kosárból az aszfaltszínű szalagra. A lány ásított, de akkorát, hogy ha akarja, bekaphatta volna az egész kócerájt, és utána szemét behunyva cuppogott.
Jimin segített kipakolni a kosárból, közben az eladó lassú, kimért mozdulatokkal végigcsipogtatta a két doboz tojást és a szalonnát, Hoseok pedig pofátlanul végigméricskélte minden porcikáját a feje búbjától kezdve a derekáig.
- 14.000 von lesz – közölte a lány érdektelenül felpislantva, majd mikor tudatosult benne, hogy mintha stírölnék, hitetlenkedve összevonta a szemöldökét. Hoseok meglepetten felpillantott rá hosszú arcán egy lágy, ámbár kicsit zavart mosollyal, és megnyalta az ajkait.
Jimin sóhajtva előhúzta a zsebéből barna bőr pénztárcáját, és ahogy a ropogós, illatos bankjegyek között válogatott, észrevétlenül rátaposott Hoseok lábára.
Az idősebbik elnyújtottan felszisszent.
Jimin átnyújtotta az eladónak a pénzt, aki kicsit durván kapta ki a kezéből, majd a fiú tenyerébe szórta a visszajárót és a blokkot. Hoseok közben szorgalmasan belepakolta a vásároltakat egy reklámszatyorba.
- Viszlát – köszöntek el végre mosolyogva. A lány nyögött valamit válaszképp, aztán komótosan visszafeküdt a pénztárgépére.
Ahogy megfordultak, Jimin látta, hogy a másik hölgy álmosan, de udvariasan figyeli őket.
- Viszlát – szólt neki is oda Jimin, és melegen rámosolygott. A lány tűnődve nézett a szemébe és viszonozta a gesztust, majd csendesen, aprót bólintva visszaköszönt. Jimin még egy pár pillanatig figyelte az arcát, ahogy Hoseokkal a bejárat felé haladtak. Mikor újra az ajtópárra függesztette a tekintetét, mosolyát láthatatlan, meleg ujjak húzták szélesebbre és szélesebbre.
A nedves, hószagú szél újra szembeköpte Jimint, ahogy kiléptek az üzletből. Szinte azon nyomban dideregni kezdett, beledugta hát a kezét dzsekije zsebének meleg odújába.
- Minek léptél rá a lábamra? – kérdezte Hoseok féloldalasan rásandítva, a hangjában mély szemrehányással, ahogy lassan kigombolta szürke kabátját.
- Mert úgy bámultad szerencsétlen csajt, hogy már én éreztem magam kényelmetlenül! – csattant fel Jimin hitetlenkedve eltátva a száját. Azt hittem, ez elég nyilvánvaló. – És miért gombolkozol ki? Meg fogsz fázni – Hoseok időközben teljesen kigombolta a kabátját, és hagyta, hogy a durva szél láthatatlan kezeivel arrafelé pofozza a szövetet, amerre épp kedve tartotta, ahogy hazafelé bandukoltak a vízszagú, csendes utcán.
- Fázik meg a franc. Tudatom veled, Park Jimin, hogy én már négy éve nem voltam beteg – jelentette ki Hoseok diadalmasan, Jimin pedig csak nevetni tudott rajta. Mindig ezzel dicsekedett, ha tíz keze lett volna se tudta volna megszámolni, hányszor hallotta már ezt tőle. Csak nevetett, de inkább nem szólt rá már semmit. Hoseok igazi makacs öszvér volt, az isten sem tudta meggyőzni, ha egyszer a fejébe vett valamit. – És jól van, na... Szerinted én olyan feltűnően akartam bámulni? Csak észrevétlenül akartam vetni rá egy pillantást és hát... annyira elmerültem a tökéletességében, hogy észre sem vettem, mikor felnézett... – olyan keservesen összehúzott orral magyarázkodott Hoseok, hogy Jimin már szinte kezdte megsajnálni.
- Ne mentegetőzz, hyung. Mindenki tudja, hogy perverz vagy – vigyorgott Jimin Hoseokra szemtelenül, és úgy érezte, hogy maximálisan igaza is van. Hoseok szerette a lányokat és amikor csak tehette, kihasználta az adottságait, legyen szó a külsejéről, kisugárzásáról, személyiségéről; akármiről. Vagy legalábbis próbálta őket kihasználni, csak olykor túl rámenős vagy figyelmetlen volt, de legalább a magabiztosságával nem voltak gondok. Már amikor nem a comebackről volt szó...
- Én vagyok perverz? – Hoseok olyan hangosan nyerített fel, mint egy csatamén győzedelmes összecsapás után. Jimin elgondolkozott, hogy tudatosult-e már benne eddig ilyen szinten, hogy barátjának mekkora fogai vannak. Mintha friss, érintetlen rúd fehér krétákat döfködtek volna az ínyébe. – Nem is tudom, ki nézte végig kétszer is a Bible Blacket... – pillantott rá Hoseok féloldalasan, és közben démonian édesen bazsalygott.
Jimin grimaszba fordult vigyorral prüszkölt egyet.
- Hyung, másodjára KETTEN néztük meg – emelte fel a mutatóujját önérzetesen, hogy emlékeztesse az idősebbiket a színtiszta igazságra. – És valahányszor leültünk nézni, te mindig kiverted rá.
Hoseok elfúltan röhögött, és fejét lehajtva szégyenteljesen eltakarta a szemét az egyik kezével.
- Mert rossz hatással vagy rám, Park Jimin – nyafogott tettetett nyűggel. – Magamtól eszembe nem jutna hentai-t nézni, ez csakis miattad van!
- Persze, csakis miattam... – rázta meg a fejét Jimin hitetlenkedő mosollyal, és felnézett az ég fekete aszfaltjára, melyen mennyei autók tűhegynyi lámpái világítottak. Mikor a boltba jöttek, még fázott, de most kimondottan jó érzés volt, ahogy a jeges szél nyalogatta felhevült arcát.
- Egyébként meg visszatérve a csajra, tudtam, tudtam, hogy rendesen fel kéne öltöznöm! – ütött Hoseok mérgesen az egyik ház érdes, jeges falára, ahogy elhaladtak mellette –, pizsamagatyában naná hogy nem érdeklem a csajokat! – azzal felemelte a jobb lábát és megrángatta lötyögő, babakék pöttyös nadrágját. – Azt hittem, ma az a tarajos pasas fog dolgozni, nem az a csaj...
Jimin kárörvendően felvihogott, ahogy Hoseok ajkát felhúzva, keserűen vicsorgott, mint egy uruk-hai.
- És én mit szóljak? Nekem meg kiskacsák vannak a gatyámon, na? – emelte most fel Jimin a lábát, és rámutatott az egyik aranyos, margarétasárga, piros csőrű kacsára, ami épp stilizált kék hullámokon úszkált, körülötte kecses zöld szárakon büszkélkedő barna buzogányokkal. Megszédült a mozdulat közben, de sikerült megkapaszkodnia egy oszlopban, mielőtt elzuhant volna.
Hoseok azonban nem volt meghatva, sőt, inkább sértettnek tűnt.
- De nem neked tetszik az a csaj, hanem nekem – jelentette ki kategorikusan, aztán fújtatva megrázta a fejét.
Jimin nem szólt, csak mosolygott mindentudón, és inkább az út szélén parkoló autókat kezdte nézegetni, melyek fényes polírozását Fantával öntötték le a felkapcsolt utcai lámpák. Hoseoknak minden két hétben másvalaki tetszett. Jobban mondva sokak tetszettek neki egyszerre, de csak azzal foglalkozott igazán, akit könnyen megkapott. Rendes lányokhoz nem volt türelme. Az ösztönei hullámai megállás nélkül tajtékzottak és verték a sziklákat, és ha nem élhette ki őket minél hamarabb, megesett, hogy nyűgössé és kissé nehezen kezelhetővé vált. Mint például az utóbbi időben is.
- Amúgy mi tetszik abban a csajban? – kérdezte Jimin unottan, miközben azt bámulta, hogy az út másik oldalán egy zombiként támolygó fiú erőlködve, szuszogva húz maga után egy szánkót, melynek fatalpai rekedten, kínlódva ordítottak, ahogy beleszeltek a puha, friss hó húsába és találkoztak a betonnal. – Nagyon izmos. Olyan alkata van, mint egy pasinak.
Hoseok halkan, szinte gyengéden kuncogott fel.
- Tetszik, ha valaki izmos.
Jimin értetlenül összehúzott szemöldökkel kapta barátjára a fejét. Mi szép van egy izompacsirta lányban? Túl férfias. Egy lány legyen karcsú és kecses, nem szkanderezni akar vele elvégre...
Hoseok mosolyogva nézett a szemébe. Jimin úgy érezte, mintha az a mély, gödörszerű tekintet láncokat verne az íriszeibe és húzná, húzná befelé. Hoseok nem pislogott, és a gödör szélesebbé és mélyebbé tágult. Vak volt és hívogató. Mint a halál.
Jimin pislogott és elkapta a tekintetét. Egy pár pillanatig a lába alatt húzódó tömörré taposott, csillogó hórétegre meredt, aztán visszapillantott a szánkóval viaskodó fiúra. Ahogy jobban megfigyelte, azt is kiszúrta, hogy a szánkón mintha lenne valami. Összeszorította a szemeit, hogy kivegye a részleteket. Hirtelen kiguvadtak a szemei és majdnem kétrét görnyedt a rémülettől. Mintha feküdt volna valaki azon a szánkón, de a két karja és a lábai lelógtak és már áztak a hólében. Jég terjedt szét Jimin tagjaiban, megbénította, nem is mert megszólalni, csak gépiesen lépkedett tovább Hoseok mellett, de nem érezte a testét, mintha nem is ő mozgott volna. Gyorsan barátjára kapta a tekintetét, aki éppen a mellettük lévő bolt kirakatát vizsgálta, ahogy elsiettek mellette; és erősen reménykedett benne, hogy az az idegen fiú a szánkóval nem szándékozik a következő zebránál átjönni az ő járdájukra.
- Hogy mi tetszik benne? – Hoseok most egy lakóház rozsdamarta kapuját szemlélte meg, aztán felemelte a kezét, és minden épület falát, kerítését ritmikusan meg-megérintgette járás közben. – Hogy olyan magabiztos. És vicces. És hogy olyan szerethető, mikor félénk vagy szégyenlős, és mert nagyon keményen dolgozik. És mert érettebb, mint amilyennek kinéz elsőre.
- Nem is beszéltél még vele! – fakadt ki Jimin teli szájjal nevetve, de aztán megijedt, hogy hátha túl hangosan beszélt. Nem akarta felhívni magára a figyelmet, feltűnően csendes volt most a környék. – Nem is tudhatod, milyen, pfff... – felhúzta a szemöldökét, úgy meredt vádlón, de nevetéstől kicsattanva Hoseokra, akinek egy nagy, széles, szív alakú vigyorrá alakult az arca, alig látszottak a szemei.
- Sejtem, hogy ilyen lehet – válaszolta lassan és tagoltan Jiminnek. – Tudom, hogy ilyen – tette hozzá szelíden, és megrángott a válla a nevetéstől.
Jimin reménytelenül kacagva, hevesen megrázta a fejét, de hirtelen belenyilallt valami a nyaka tövébe. Hangosan felszisszenve kapott oda.
- Mi az? – kérdezte Hoseok meglepetten nyújtogatva a nyakát, és óvatosan megfogta Jimin alkarját.
Jimin fájdalmas fintorral lecsukta a szemét és megállt.
- Ahh... nagyon beleszúrt itt valami – mutogatott a nyaka egy bizonyos pontjára.
- Most is fáj? – lépett közelebb Hoseok aggódva.
- Kicsit... nagyon kicsit. Biztos a sok tánc miatt van, vagy nem tudom.
- Várj... állj meg és lazulj el – intette Hoseok, azzal beállt a háta mögé és lágyan Jimin vállára tette a két kezét. Jimin engedelmesen megállt, de hirtelen rájött, hogy nem hallja már a szánkó hangját, így nem tudta megállni, hogy ne nézzen el a túloldali járda irányába. A tántorgó fiú nem volt sehol. Forgolódva hátrapillantott, remegő szívvel kereste a fiatalt, de beletelt kis időbe, míg észrevette, hogy ott roskadozik a szemközti buszmegálló egyik székén mellette a szánkóval. Ebből a szögből furcsán ismerősnek tűnt, de nem merte sokáig figyelni. Ki tudja, ki lehet ez, vagy hogy mi történt azzal az emberrel a szánkón... Lehet, hogy valami gyilkos... Jézusom...
- Ne forgolódj már, maradj nyugton – intette Hoseok erélyesen, aztán finoman a vállába markolt. Jimin megrándult, ahogy Hoseok ujjai belevájtak egy érzékeny pontba. – Sss, sss... – csitítgatta Hoseok kedvesen, és még óvatosabban, de biztos ujjakkal szorította meg barátja vállát. Különös, nyers érzés volt. Jóleső fájdalom, kínos gyönyörűség. Jimin behunyta a szemeit és élvezte, ahogy Hoseok vigyázó magabiztossággal dagasztja, ütögeti, nyomkodja a vállait. Furcsa volt, mikor az idősebbik ahhoz a részhez tévedt, ahol az előbb fájdalma volt. Sajgott, mikor hozzáért, de mégis megnyugtatta az, ahogy azt a területet masszírozta. Teljesen elmerült az érzésben, és mikor már kezdett volna egészen elveszni benne, akkor hirtelen abbamaradt.
Türelmetlen szomjúsággal pillantott Hoseokra, aki már ott állt mellette és erősen koncentrálva ropogtatta az ujjperceit.
- Csináld még! – kérte vágyódón tekintve a másikra.
Hoseok jókedvűen felnevetett.
- Jóból is megárt a sok – kacsintott a barátjára szemtelenül, de azért meglehetősen elégedetten. – Gyere inkább, mert még Seokjin mama nekiáll reggelit készíteni, mielőtt hazaérnénk, és akkor nem lesz se szalonna, se tükörtojás, sőt a fejünkhöz vagdossa mindkettőt.
- Ahh, azt nem szeretném! – nyögött fel Jimin megrettenve a szörnyű gondolattól, hogy esetleg elesne attól a lehetőségtől, hogy egy hónapban egyszer valami finomat is egyen reggelire. Már szinte érezte az orrában a szalonna ínycsiklandó, erős, zsíros illatát. – Gyere, siessünk! – ráncigálta meg Hoseok kabátját, és gyors ütemben, de azért vigyázva (síkos volt a járda elvégre) masírozni kezdett a házuk irányába.
- Ejj, azért várj meg! – hahotázott Hoseok haspók barátján, aztán szeretetteljes mosollyal az arcán követte.


6. fejezet

7 megjegyzés:

  1. Milyen aranyos képet tettél ki róluk? *-*

    Na, az első rész, ahol a bolt felé tartanak, nagyon jó. :D Oldalakon keresztül vezeted, de fel sem tűnik az embernek; olvastatja magát. Amúgy meg a két karaktert nagyon átadtad. Tetszik a gondoskodó és törődő Hoseok hyung. Ilyesminek képzelem el én is. És az, hogy meg van benne a kétely a karrierrel szemben… váááh! Így van, teljesen így képzelem. :3 Nagyon tetszik ez a kis debil, és olyan jól adtad át. Meg azért Jiminen is látszik, hogy nem közömbös neki a másik és törődik vele, ahogy ezt említettem már. Bár tény, hogy Jimin hülyébb és nem tudja magát kifejezni, azért cuki karakter. :D De… amúgy Hoseok is hülye, hogy ennyit dilemmázik és ennyire kételkedik a tehetségében (bár megértem). Ahj, a lényeg, hogy tetszik és ahogy átvezetted a kis melankóliát a „hétköznapokba” király. :D Értem én itt azt, hogy a bolt megjelenésével oldottad azt a szomorkás hangulatot kicsit. :D
    Na, de olvasom tovább. XD (Megint olvasás közben írok véleményt, yeeeh.)

    „olyan keservesen összehúzott orral magyarázkodott Hoseok,” vááááh ez annyira tipikus, annyira el tudom képzelni. Tényleg ilyen lehet. XD Ahj, miért vagy ilyen jó a leírásokban és miért tudod ilyen jól átadni? T_T Nagyon király.
    Ezek tényleg pizsiben mentek el a boltba? XD Istenem, jól nézhettek ki. Amúgy Hoseok egy igazi kis dög, aki szereti a csajok nyújtotta látványt és élvezetet. :D Kis rosszaság, de jól áll neki. Jimin meg a kis gyökér, aki mégis ártatlanabb, még ha hentait is néz. De tényleg… Olyan kisfiúsan ártatlan. Megeszem. *-*
    Juj, nagyon cukik itt a végén. Milyen kfdfjlda van megírva már, ahogy Jimin megijed a szánkóstól… Tényleg nagyoooon nagyon jóóó. Tökre el lehet képzelni, de folyton ezt hajtogatom. Ez olyan szar. T_T A lényeg, hogy a ficid jó, és annyira tetszik, hogy a két karakter kis hétköznapi kimozdulásával megmutattad, hogy milyen emberek is ők. Mind a kettőről tudtunk meg valamit, bár tény, hogy semmi konkrét nem történt a fejezetben, inkább csak ismerkedtünk a szereplőkkel, hiszen őket még nem is szerepeltetted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy meg izmos csajok? Tényleg Hoseok? XD Tényleg… Akkor már Jimin, ha izmosak. Csak hajrá! Tessék nyomulni, Jiminnek úgyis tetszel, még ha nem is tudja. XD :D
      Ja, és a szánkó… Egy ideig nem tudtam, hogy ki lehet az… Fiú? Bezavart nagyon, de aztán eszembe jutott az előző fejezet és nem csak Jiminnek volt ismerős ez a két alak. De… tényleg jól gondolom? Donghyuk és Honcsorááááá? Ők voltak azok? XD De mit kerestek volna azon a környéken…? Jimin meg hogy beszart. XD Amúgy én Donghyukot és Honcsorát shippelem… A kis barátok… akik aztán többek lesznek, de nem… Donghyuk túlságosan hetero sajnálatos módon. T_T Honcsorá meg lehet buzika. XD (Juj, de szegényt így is bedrogozta egy buzi… T_T És Ikje cukorság… Ahhhhh csak legyen jobban.

      Ja, és a következő részt Gyorsabban várom. Tessék hozni és bocsánat az értelmetlen semmitmondó véleményemért, de nem jön semmi, csak az „milyen jól átadtad” és „olyan jól leírtad”. XD Kezd idegesíteni, hogy nem bírok értelmesen hozzászólni. xD Na, mindegy. Hajrááááá és én várom a részt.

      Kiri

      Törlés
  2. Szia! Még mindig nagyon szeretem olvasni ezt a törtènetet. :-) Azt se tudom, hogy gondolok-e bármire is azzal kapcsolatban, hogy mi is a lényege, hova fognak fejlődni az esemènyek.
    Szeretem, ahogy fogalmazol, egészem magával ragadó. :-)
    Remélem hamar lesz folytatás. Pusz <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, hogy elolvastad az új fejezetet, és hogy figyelemmel kíséred a történetet. :) Örülök, hogy tetszik a fogalmazásmódom, jól esik ezt hallani.
      És igen, én is remélem, hogy hamar lesz folytatás. XD

      Törlés
  3. Szia Nárcisz!
    Hoseoktól azért több hülyéskedést vártam, de amennyire ebben a fejezetben előfordult is megtette a hatását. Imádom a Jimin és Hoseok közötti kapcsolatot, mondhatni Dumb és Dumber koreai kiadása. Komolyra véve a szót, nagyon átjött az érzés, igaz nem tudom elképzelni, hogy Hoseoknak izmos nő az ideálja, de náluk sose lehet tudni, hiszen nem igazán szoktak ilyenekről beszélni interjúkban, úgyhogy még az is lehet, tényleg ez az ideálja. Nagyon tetszett ez a fejezet is! :)

    VálaszTörlés
  4. Teljesen egyetértek Kirivel: Tökéletesen átadod a történéseket, azokkal a hülyeségekkel együtt, amik csak úgy átfutnak az ember fején, mégis jellemfestő szerepük van. Imádom a karaktereidet, mert épp az előbbi miatt teljesen valósághűek. :-)
    Olvasom is tovább... :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!! :)
      Örülök, hogy bejönnek a történet karakterei, igyekszem továbbra is kedvelhetővé és valósághűvé megformálni őket. :)
      Köszönöm, hogy elolvastad ezt a fejezetet is, remélem, a hatodik is tetszeni fog. ^^

      Törlés